14 gyilkos játékbabás horrorfilm

A játékbabás horrorfilm a kedvenced? Helyes, a zsáneren belül akadnak egészen jól sikerült alkotások. Ezekből gyűjtöttünk most össze egy csokorra valót, igyekeztünk nem csak a legfrissebb produkciót sorra venni. Időrendben haladunk előre egészen 2016-ig.

Az éjszaka halottja (1945) – Dead of Night

14 gyilkos játékbabás horrorfilm

Azt ígértem időrendben haladunk, így kezdjük egy egészen korai horrorfilmmel. Az éjszaka halottja egy izgalmasnak nevezhető antológia. A brit földön készült film szinte rögtön a második nagy világégés után jelent meg, borzongató élményt nyújtva az arra igényeseknek. A filmben tulajdonképpen több rémisztő és természetfeletti történetet ismerhetünk meg, amelyek több rendező és forgatókönyvíró készített el, nagyrészt novellák alapján. A sztori alapvetően egy vidéki házban játszódik, ahol a vendégek mesélik el egymásnak különös kalandjaikat.

Asylum (1972)

14 gyilkos játékbabás horrorfilm

Maradjunk britföldön és semmiképpen se menjünk el szó nélkül a Robert Bloch forgatókönyve alapján készült Asylum mellett. Ismerős a név? Mármint Robert Bloch-é? Nem hiába a Psycho szerzőjéről van szó, így a végeredmény már izgalmasnak tűnik. Esetünkben egy újabb antológiáról van szó, amelynek főhőse egy elmegyógyintézetbe látogató fiatal pszichiáter, akinek a megháborodott és veszélyes betegek között kell dolgoznia. Az egyik részben Herbert Lom karaktere kapja a főszerepet, aki elkészíti saját maga miniatűr mását, hogy ezzel borzolja a kedélyeket.

Terror-trilógia (1975) – Trilogy of Terror

14 gyilkos játékbabás horrorfilm

Tudod mit? Jöjjön egy újabb játékbabás horrorfilm, ami szintén az antológia kategóriában is kiváló indulónak számít. Esetünkben a harmadik számú történet keltheti fel az érdeklődésünket. Ebben egy Zuni vadászbábú kapja a főszerepet. Egy veszélyes fajta, akinek ha eltávolítják aranyból készített nyakláncát, akkor életre kell. Hősnőnket ugyan figyelmeztetik a veszélyhelyzetre, ám ő mégis szörnyű és felejthetetlen galibába keveredik.

A mágus (1978) – Magic

14 gyilkos játékbabás horrorfilm

William Goldman nevéhez remek történetek és forgatókönyvek kapcsolódnak. 1978-ból például A mágus, amelyet Richard Attenborough vezényelhetett. Ja és akkor még Anthony Hopkins nevét nem is említettem, aki szintén fontos szereplője és mozgatórúgója ennek a kalandnak. A sztori egyébként kicsit hasonlíthat a már fentebb említett Az éjszaka halottjából idevágó játékbabás horrorfilm részlethez. A sztori aztán azóta is láthattuk már többször is. A mágust viszont mindenképpen érdemes csekkolni, a korábban említett úriemberek miatt is.

Poltergeist – Kopogó szellem (1982)

14 gyilkos játékbabás horrorfilm

Oké, a Poltergeist a múltkori bohócos listán is ott volt. Azt a karaktert azonban az ijesztő játékbabás horrorfilmek listájára is érdemes lehet feltenni. Tény, hogy inkább egy szellemes történetről van szó. Viszont a szóban forgó bohóc/játékbaba úgy tűnik mély nyomot hagyott a lelkemben. Ráadásul ez a változat még mindig jobb, mint a feldolgozás, aminek nem sikerült megváltania a világot.

Babák (1987) – Dolls

14 gyilkos játékbabás horrorfilm

Játékbabás horrorfilm? Ezt keresed? Nos a Babákban ezt megkapod, ráadásul rögtön többet is. Kis túlzással sem nevezném ezt a filmet világ megváltónak, de ha ilyen filmekről beszélünk, akkor vétek volna lehagyni a listáról. A forgatókönyvet a Fangoria magazin első szerkesztője Ed Naha írta, a rendezést pedig a Re-Animator-os Stuart Gordon vezényelte. A főszerepben pedig gonosz kis rohadékokat láthatunk.

Gyerekjáték (1988) – Child’s Play

14 gyilkos játékbabás horrorfilm

Valószínűleg, ha a játékbabás horrorfilm a téma, akkor a Gyerekjáték előkerül. Chucky a legnépszerűbb és legismertebb gyilkos játékbaba. Nem véletlen. Az első rész ráadásul kiemelkedően jó volt a franchise-on belül. A folytatások pedig… ízlések és pofonok, azért azokat is lehet és talán kell is szeretni. Chucky a horrorfilm történelem legkisebb horrorikonja. Viszont ezzel szemben talán az egyik legmegátalkodottabb figura. Hálásnak lehetünk Don Mancini-nek, hogy papírra vetette elvetemült ötletét. Tom Holland pedig levezényelte az első részt.

Gyilkos bábok (1989) – Puppetmaster

14 gyilkos játékbabás horrorfilm

Mivel semmiképpen nem szeretnék külön posztot áldozni a gyilkos bábos horrorfilmeknek, ezért a Puppetmaster kezdő részét mindenképpen a gyilkos játékbabás horrorfilmek között emlegetnénk fel. A sztori ide illik, ráadásul az első rész még szerethető is volt. Már ha az ember arra fanyalodik, hogy ilyen filmeket szeressen. Más kérdés, hogy a Puppetmaster filmekkel talán egy önálló listát is fel lehetne tölteni, hiszen készült néhány folytatás. Ha minden igaz 11 darab, de a tizenkettedik is érkezőben van. Az első után mondjuk akár rá is lehet hagyni, a színvonal vészesen romlásnak indult.

Chucky menyasszony (1998) – Chucky menyasszonya

14 gyilkos játékbabás horrorfilm

Oké, az első Chucky-filmet már említettük, mint játékbabás horrorfilm. Viszont A Chucky menyasszony külön is említést érdemel. Ronny Yu rendezése ugyanis jó. Akadnak gyengébb Gyerekjáték folytatások, viszont a Chucky menyasszonya nem tartozik ezek közé. Ütős és véres, pont amiért megkedveltük ezt a kis krapekot. Tiffany barátnője pedig pont annyira beteg, mint ő.

Frankenstein játékai (2002) – May

14 gyilkos játékbabás horrorfilm

Lucky McKee filmje, Angela Bettis főszereplésével szintén említésre méltó lehet. Az egyik főszereplő tulajdonképpen itt is egy baba, akinek aztán szeretnék elkészíteni a halott emberekből összerakott életnagyságú változatát. Érdekes és sajátságos film ez a Frankenstein történet mezsgyéjén.

Fűrész (2004) – Saw

14 gyilkos játékbabás horrorfilm

Hogy hol a baba a Fűrészbe? Hát Jigsaw olykor biciklis, de bárhol felbukkanó kis báb barátjára gondolunk. A karakter talán nem beszél magától, nem mozog össze-vissza, de ettől függetlenül is a frászt hozza az emberre. Nem az a tipikus gyilkos játékbaba, de az is biztos, hogy a vele kapcsolatba kerülő karakterek biztos, hogy annak neveznék. Leigh Whannell annak idején egészen jól kitalálta ezt az egészet.

Halálos hallgatás (2007) – Dead Silence

14 gyilkos játékbabás horrorfilm

Na mi van? Leigh Whannell nevét még egyszer meg lehet említeni, sőt jó barátja James Wan se maradjon ki a sorból. A Halálos hallgatás ugyanis szintén közös filmjük, itt pedig már nem is csak mímelik a gyilkos játékbabát, hanem pont egy ilyet kapunk. Megoszlanak a vélemények, de szerintük egy említésre méltó és erősen ajánlott film a Halálos hallgatás. Ráadásul egy nem régiben készült és korrekt játékbabás horrorfilm.

Annabelle (2014)

14 gyilkos játékbabás horrorfilm

Egy kicsit gondolkoztam, hogy felemlegessem-e az Annabelle filmet. Ami egyébként valahol szintén James Wan nevéhez köthető. Maga a gyilkos játékbaba karaktere még a Démonok között-ben tűnt fel. Lehet érdemesebb azt a filmet megemlíteni, mint ezt. Ugyanis amilyen jó volt a Démonok között, annyira rosszul sikerült az Annabelle. Ennek ellenére a folytatás érkezik. Sőt a forgatások jelenleg is zajlanak. Az Amikor kialszik a fény rendezője David F. Sandberg vezényli a munkálatokat. Bízunk benne, hogy James Wan ezúttal jobb lóra tett.

A fiú (2016) – The Boy

14 gyilkos játékbabás horrorfilm

Végül álljon itt egy kis friss hús. A fiú, Lauren Cohan és Rupert Evans főszereplésével mondjuk számomra egy kicsit csalódás volt. Ugyanakkor kettős a dolog, mert a végén mégsem teljesen azt kapja az ember, amit várt. Mindenesetre egyszer érdemes lehet átesni William Brent Bell horrorján. Nagybaj nem lehet belőle.

Megosztom:Share on Facebook59Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn0Email this to someone
  • Helondale

    Egy kicsit hadd pontosítsak. A Fűrészt együtt szülték Wan bácsival, és Wan rendezte meg. Whannell egyetlen önálló rendezése az Insidious 3.

CLOSE
CLOSE