A 15 legjobb kézikamerás horrorfilm

Hirdetés

Van, aki imádja, van, akit a hideg ráz tőle – persze nem a jó értelemben. A kézikamerás horrorfilm talán a legmegosztóbb a műfajon belül, viszont az biztos, hogy az esetek többségében költséghatékonyak és ne legyünk szigorúak: ha valóban értő kezek közé kerül, akkor bizony jól is elsülhet. 

15. Halálhegy: A Gyatlov-rejtély (2013)

A 2013-as Renny Harlin film igazából egyáltalán nem rossz kézikamerás horrorfilm. Egészen korrekt. A történet 5 fiatalról szól, akik a Halálhegyen történt rejtélyes tragédiáról szeretnének filmet forgatni, ráadásul a helyszínre is elutaznak, hogy még hitelesebb legyen az egész. Csak hogy nagy árat kell fizetniük a szörnyű tragédia felderítéséért. Harlin többnyire akciófilmekkel hívta fel magára a figyelmet az évek során, de a kicsit borzongatóbb műfajban sem okoz csalódást. Az igaz történetet feldolgozó film ügyesen teremt atmoszférát, nem válik unalmassá, ráadásul a színészi játék sem pocsék.

A 15 legjobb kézikamerás horrorfilm

14. A trollvadász (2010)

A norvégok André Ovredal révén 2010-ben örvendeztették meg a nagyérdeműt, egy óvatosan horrornak is nevezhető filmmel. Bár talán a fantasy jelzővel is illehetnénk a darabot. Maga a téma baromi érdekes, a trollok történetet kapnak, nem csak vannak és majomkodnak, ráadásul az effektek sem rosszak. Mondjuk tisztán emlékszem, hogy annak idején jóval többet vártam a filmtől, ami egyébként több díjat is nyert.Végül számomra talán nem lett olyan ütős a végeredmény, mint reméltem, de tény, hogy A trollvadász egy üde színfolt a kézikamerás palettán. Ha bírod az északi filmeket, akkor különösen bejöhet.

A 15 legjobb kézikamerás horrorfilm

13. Lake Mungo (2008)

Joel Anderson máig egyetlen filmje az ausztrál Lake Mungo, de helye van a listán. Persze nem csoda, hiszen nemzetközi szintén is általában említés szintjén elő kerül a produkció, ha a jobban sikerült kézikamerás horrorfilmek kerülnek szóba. A sztori a 16 éves, elhunyt Alice körül forog és kvázi egy természetfelettis, szellemes darabbal van dolga a nézőnek. Ez talán már sablonsonak tűnik, de a Lake Mungo mégsem áll be az ásításra okot adó filmek sorába. Talán még azok számára is fogyasztható, akik nem hatalmas horrorrajongók.

A 15 legjobb kézikamerás horrorfilm

12. Megan Is Missing (2011)

A Megan Is Missing talán a lista első érdekesebb darabja, olyan szempontból, hogy egy meglehetősen megosztó filmélményről van szó. Sokan szeretik, de legalább ugyanennyi embernek van herótja a végeredménytől. Persze a kézikamerás horrorfilm általában ilyen, de nyilván a műfajon belül is vannak megosztó alkotások. Ez a film pedig talán ilyen, de annak idején, még a korábbi oldalon készített szavazáson sokan listára valónak ítélték. Az talán kétségtelen, hogy itt-ott akad egy-két eredeti ötlet a filmben. De a stílus szépséghibái azért alaposan megtapasztalhatóak, így első sorban hardcore kézikamerás horrorrajongóknak okozhat igazi örömet a film. A sztori szerinte egyébként egy elrabolt lány megpróbáltatásait és a megmentésére induló barátnői kalandjait izgulhatjuk végig.

A 15 legjobb kézikamerás horrorfilm

11. The Possession of Michael King (2014)

Hello rókabőr! Valami hasonló felkiáltással ültem neki annak idején a The Possession of Michael Kingnek, ami végül mégis kellemes csalódás volt. A témáját tekintve a semmiképpen nem nevezhetjük újszerűnek az ötletet, hiszen a horrorműfajon belül a megszállós darabok már tényleg a sokadik rókabőrnek számítanak. Ritkán tudnak újat mutatni, ha pedig ehhez hozzá vesszük, hogy a kézikamerás horrorfilm dögunalom, akkor talán nem is csoda, hogy nem voltam bizakodó a végeredményt illetően. Michael King megszállása ennek ellenére izgalmas és jól felépített film, ami példaként szolgálhat a műfajjal kacérkodó direktorok és forgatókönyvírók előtt. Akadnak ugyan sablonok a filmben, de nem feltétlen érzi őket az ember terhesnek, a végeredmény pedig működőképes.

A 15 legjobb kézikamerás horrorfilm

10. Az alagút (2011)

Újabb ausztrál induló, amely szintén az említésre méltó kategória jeles képviselője. A történet szerint hőseink a Sydney alatt húzódó csatorna rendszerben kóricálnak, ahol naná, hogy nem várt gusztustalanságok történnek. Az alagútnak sikerült atmoszférát teremtenie, szimpatikus színészek kapták a főszerepet és olyan bőr alá mászó hangulat áradt az egészből, amitől nem csoda, hogy sokaknak nagyon bejött. Talán inkább misztikus thriller ez, ahol nem ülhetünk nyugodtan a fotelben.

A 15 legjobb kézikamerás horrorfilm

9. Afflicted (2013)

Derek Lee és Clif Prowse első filmes rendezők alkotása az Afflicted, amely a műfaj kívánalmainak megfelelően kispénzből készült. Lee és Prowse pedig forgatókönyvíróként, szereplőként és mindenesként is jelen van a végeredményben. Az Afflicted tulajdonképpen egy kézikamerás módszerekkel elmesélt vámpíros történet, amelyben eleinte úgy tűnik, hogy főhősünk szuperképességekre tett szert. A legeleje talán egy kicsit unalmas, de aztán jól felépíttetett és teljes mértékben szórakoztató végeredményt kapunk, ami a 2013-as év egyik kellemes meglepetése volt, mind a horror, mind a kézi kamerás műfajon belül.

A 15 legjobb kézikamerás horrorfilm

8. V/H/S 2. (2013)

A V/H/S első része egy igazán ötletes koncepcióra épült alkotás volt, ami voltaképpen kicsit szembe ment az elnyújtott és unalmas kézikamerás horrorfilm hordával. Néhány rövid, de velős történetbe ágyazták be a rémes meséket. Személy szerint a második résztől eldobtam az agyam, hiszen tényleg minden volt, mi szem-szájnak ingere. Vér, ijesztgetés, misztikum és baromi jól tudott működni egészként is, a felvezetésnek köszönhetően. Na meg zombik, földönkívüliek és egyéb nyalánkságoknak is jutott hely. Kár, hogy a harmadik részre ezt már nem sikerült átmenteni.

A 15 legjobb kézikamerás horrorfilm

7. Paranormal Activity (2007)

Mit is mondhatnék. Valószínűleg mindannyian sejtettük, hogy a Paranormal Activity is felkerül a listára és nem is kell csalódnia senkinek – vagy pont, hogy igen. Oren Peli pénzügyi sikere, amely talán hatalmas lökést adott a műfajnak, hiszen néhány ezer dolláros befektetésből milliókat sikerült kitermelni, a filmezésnek pedig valljuk be ez az egyik lényege. Más kérdés, hogy mennyire működik a végeredmény. Van, aki szerint sötétben, eredeti hangon, egyedül nézve a Paranormal Activity igenis ijesztő. Még az is lehet, hogy így van, de talán horrorszűzeknek a legjobb. Abban viszont kiegyezhetünk, hogy az egy kaptafára épülő folytatásokban nem sok szerethető volt.

A 15 legjobb kézikamerás horrorfilm

6. [REC] 2 (2009)

Jaume Balagueró és Paco Plaza közös filmjének második része egyesek szerint ütősebbre sikerült, mint az első felvonás, a csuda tudja, mindenesetre bőven a legjobbak között a helye, hiszen minden megvan benne ahhoz, hogy jó legyen. Egy percig sem válik unalmassá, gusztustalanságokból sem szenvedünk hiányt és a feszült tempónak köszönhetően könnyen szálkásra markolhatjuk a fotel karfáját.

A 15 legjobb kézikamerás horrorfilm

5. Cloverfield

Matt Reeves és Drew Goddard 25 millió dolláros közös gyermek egy New York-i szörnytámadásra kalauzol el minket, ráadásul ügyesen és jól. Egy akár többször-nézős filmről beszélhetünk, ami technikailag ügyes és a szereplőkkel sem igazán lehet gondunk. Talán így kell jó filmet csinálni. Mindamellett a sztori J. J. Abrams felügyelete alatt egy vérrokont is kapott, sőt állítólag készül a harmadik felvonás.

A 15 legjobb kézikamerás horrorfilm

4. Ideglelés (1999)

Az Ideglelés sokak szerint igazi klasszikus, egy mesteri módon elkészített szellemfilm, amely ügyesen kivetelezett és hasonló módon adagolja a feszültséget. Mások szerint pedig kicsit olyan, mintha József Attila Altatóját vitték volna vászonra. Nem tagadom az utóbbi kategóriába tartozok, életem egyik legálmosítóbb filmélménye volt az Ideglelés. Viszont az kétségtelen, hogy egy valamire való horrorrajongónak látnia kell. Aztán vagy tetszik, vagy háromba töri filmet tartalmazó adathordozót.

A 15 legjobb kézikamerás horrorfilm

3. V/H/S (2012)

A folytatással már találkoztunk a listán és naná, hogy az első rész is felkerült. Talán érdekes, mivel a második részt sokszor jobbnak ítélik, mint a kezdést, ez alkalommal nem így lett, az viszont biztos, hogy egy újító és amolyan well-made alkotásról beszélhetünk. A koncepció egyszerű,összeszedtek néhány tehetséges rendezőt és történetírót, majd kiadták a jelszót: Hadd szóljon! A végeredmény pedig szólt. Az utóbbi idők legjobb kézikamerás horrorja ez, amit bűn volna pár évente nem elővenni.

A 15 legjobb kézikamerás horrorfilm

2. Grave Encounters (2011)

A The Vicious Brothers fedőnévre hallgató rendező páros első nagy dobása volt a Grave Encounters, ami talán nem kapott egyöntetűen pozitív hozsannákat. Viszont a hasonszőrű Paranormal Activity-t mégis kenterbe veri. Az ok egyszerű: a Grave Encountersben nem csak a falakat bámuljuk. Itt bizony történik valami, néha talán olyan dolgok is, amiktől beindul az adrenalin a szervezetünkben. Kétségtelen, hogy bőven akadnak hibái és utálói is a filmnek, viszont anélkül kár volna lehordani, hogy megnéznéd.

A 15 legjobb kézikamerás horrorfilm

1. [REC] (2007)

Jöjjön a királyavatás. Néha talán a Paranormal Activity-től számítjuk a kézikamerás horrorfilm őrület elindítójának, de azért érdemes tudni, hogy szintén 2007-ben Spanyolországban elkészült a [REC] című csoda. Ráadásul már ez évben megismerhette a fesztiválozó közönség és 2008-ban már itt-ott mozikban is bemutatták. Míg a PA inkább csak 2009-ben lett nagyot szóló alkotás. Az amerikai marketing persze jobban sikerült, de kétségtelen, hogy a filmélményt tekintve a [REC]-nél a labda. Egyszerűen kötelező, de nem is igazán hiszem, hogy akad olyan horrorrajongó, aki még nem látta a filmet. Vagy, de? Tessék szépen pótolni!

A 15 legjobb kézikamerás horrorfilm

Hozzászólnál? Véleményed van? Várjuk sok szeretettel!

Megosztom:Share on Facebook0Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn0Email this to someone
CLOSE
CLOSE