A vártnál óvatosabb duhaj volt az Üveg

Hirdetés

Habár a hozzáértők arra számítottak, hogy M. Night Shymalan legújabb filmje, az Üveg olyan 60-80 millió dollárral nyit a tengerentúlon, mégsem így történt. Persze aggodalomra így sincs semmi ok. A film már most nyereséges.

40 milliós nyitó hétvége az USA-ban, amihez még világszerte hozzájön 48 millió. Így sikerült az Üveg első hétvégéje a mozikban. Ezt azért rossznak semmiképpen nem nevezhetjük, annak ellenére sem, hogy a várakozások ennél egy kicsit jobbak voltak. A szakértők úgy saccolták, hogy 60-80 millió dollárral nyithat a tengerentúlon a film. Persze aztán az első napon már sejteni lehetett, hogy nem biztos, hogy annyira nagyot szól a végeredmény.

Mondjuk Shyamalan még így sem kell, hogy szégyellje magát – a film ugyanis körülbelül 20 millióból készülhetett el. Ezt pedig a rendező maga állta, még jelzálogot is felvett a házára. Ezzel igyekszik egyébként megtartani a kreatív részt a saját kezében, amire úgy tűnik a jövőben is lesz lehetősége.

Az mondjuk szinte biztos, hogy az Üveg újabb folytatást már nem kap, erről maga a rendező nyilatkozott korábban.

Megosztom:Share on Facebook0Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn0Email this to someone
CLOSE
CLOSE