AHS színésznővel erősít Shyamalan

Az American Horror Story egyik színésznője is szerepet a 2019 elején érkező legújabb M. Night Shyamalan filmben. Tulajdonképpen a Sebezhetetlen és a Széttörve filmek folytatásáról van szó.

Sarah Paulson is szerepet kapott a 2019. január 18-án érkező Glass című thriller. Az idehaza vélhetően Üveg címen mozikba kerülő alkotás M. Night Shyamalan legújabb, remélhetőleg mesterműve lesz. A történet egyébként a Sebezhetetlen és a nem rég mozikba kerül Széttörve folytatás lesz. A két filmről ugyanis hamar kiderült, hogy egy azon univerzumban játszódnak. A folytatásban pedig ráadásul mindkét alkotás főbb színészei benne vannak.

Így aztán Bruce Willis és Samuel L. Jackson sem maradnak ki a sztoriból. Ahogy igaz ez a Széttörve filmben brillírozó James McAvoy-ra és az ott női főszerepet játszó Anya Taylor-Joy-ra.

Ők ugye mindannyian a már megismert karakterüket alakítják, a főbb szerepekben azonban még Sarah Paulson is ott lesz.

Azt egyelőre nem tudni, hogy ő milyen szerepet kap a Glass-ben.

A színésznő amúgy az American Horror Story-nak sem int hátat, hiszen az ősszel érkező hetedik évadban találkozhatunk majd vele. Igazából Evan Peters mellett ő az egyetlen szereplő, aki a széria eddigi összes évadában ott volt.

Emellett azonban jut ideje mozifilmekre is. Hamarosan láthatjuk majd a nőkre hangolt Ocean’s Eight-ben. Valamint a Steven Spielberg-féle The Papers-ben is Meryl Streep és Tom Hanks oldalán. Ső a Lost Girls című misztikus thrillerben is főszerepet osztottak rá.

A Glass című filmről egyelőre vajmi keveset lehet tudni. Az biztos, hogy Shyamalan már elkészült a forgatókönyvvel. A forgatásokat pedig jó eséllyel jövőre kezdheti meg a stáb. Ennél több részletet viszont még nem tudni.

Megosztom:Share on Facebook0Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn0Email this to someone
CLOSE
CLOSE