Apostole előzetes – Durván odapirít Gareth Evans új filmje

Hirdetés

A Netflix mutatja be októberben Gareth Evans új filmjét, a vérbő horror elég betyárosnak ígérkezik, az Apostole előzetes szerintünk elég hátborzongató!

Gareth Evans számára nem kérdés, hogy A rajtaütés című film hozta meg a sikert, kétszer is. Főleg az első felvonást emelhetjük ki, amely egy zseniális akciófilm volt. Talán kevésbé ismert tény, hogy Evans a V/H/S címet viselő horrorantológiában is közreműködött. Egészen pontosan a második rész esetében a Safe Haven elnevezésű epizódot jegyezte. Ha jól rémlik, akciózás ott is akadt és talán Evansnek ez a stílus fekszik leginkább. Most azonban valamelyest új oldalát mutatja meg. A Netflix égisze alatt készítette ugyanis el Apostole című filmjét, ami történetesen egy horrorfilm. Ráadásul az előzetest sasolva nem is akármilyen.

A történet 1905-ben játszódik és egy Thomas Richardson nevű fasziról szól, akit Dan Stevens alakít. A férfi egy távoli szigetre utazik, hogy onnét haza hozza húgát. A lány korábban utazott a szigetre, ahol a helyi szekta és annak vezetője (Michael Sheen) bekebelezte őt. Richardson úgy hiszi annyira nem lehet nehéz dolga, azonban, ami a szigeten történik még legvadabb elképzeléseit is felülmúlja.

A film forgatókönyvét Evans írta, a rajongók pedig ennek okán lehet jogosan bizakodnak benne, hogy az akció zsáner után horrorfronton is valami egészen maradandót alkot majd a direktor. Reméljük tényleg így lesz.

A végeredményre nem is kell olyan sokat várni. A Netflixen október 12-én debütál a film. Addig pedig itt az előzetes, ami szinte biztos, hogy kedvet csinál az Apostole-hoz.

Apostole előzetes:

Megosztom:Share on Facebook0Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn0Email this to someone
CLOSE
CLOSE