Az ajtón túl – Kritika

Véletlen botlottam bele Az ajtón túl című filmbe, ami nem is kapott jó kritikákat. Végül mégiscsak próbát tettem vele, hiszen kicsit utánanéztem és kiderült, a produceri feladatokat az általam nagyra tartott Alexandre Aja látta el. Igaz, ez még nem garancia a jó minőségre, de én általában elvagyok az olyan alkotásokkal is, melyeket a francia direktor csak felügyel (A piramis, Maniacremake).

A történet középpontjában egy Indiában élő amerikai család áll, akik egy tragikus baleset során elvesztik a fiukat. Leginkább a feleség törik össze lelkileg a tragédia miatt, azonban módot talál arra, hogy egy szertartás keretei között végső búcsút vegyen elhunyt gyermekétől. A nő viszont nem tartja be a szeánsz legfontosabb szabályát és nyitva hagyja azt az ajtót, mely elválasztja a holtak világát az élőkétől. És mint azt tudjuk, az ilyen figyelmetlenségek nem vezetnek jóra.

Először is, ez a film rendkívül sablonos. A történet tömve van a műfaj ezerszer használt elemeivel, mint például a figyelmetlenségből elszabadított gonosz és hasonlók. A helyszín az, ami némi egyedi ízt ad a kreatív ötleteket nélkülöző sztorinak. Legalábbis én örültem annak, hogy az események végre nem az államokban játszódnak. India ugyanis alapból rendelkezik némi misztikus beütéssel és ez jót tett a végeredménynek is.

Az ajtón túl - Kritika

A mozi technikai oldalát viszont nem érheti panasz. Az operatőri munka rendkívül profi, néhol gyönyörű felvételeket kapunk a tájról, néhol pedig hátborzongató képeket a túlvilágról elszabadult lélekről. Ez Maxime Alexandre érdeme, aki igazi profinak számít a szakmában, korábban Aja-val is dolgozott már együtt a Sziklák szemén és a Tükrökön.

A zenéért pedig az a Joseph Bishara felelt, aki mostanság James Wan kísértetházas alkotásai alá készíti az aláfestéseket. Ugyan az ijesztgetéseknél a jól ismert sokk-effektekre építenek a dallamok, de a lassú, drámai részek meglehetősen szépek.

Egy ilyen alkotás egyik legfontosabb tényezője az, hogy mennyire működik benne a félelemkeltés. Jelen esetünkben ez elég megosztó. Mégpedig azért, mert a játékidő nagy részében jump-scare-jelenetekkel kell beérnünk, melyek eléggé kiszámítható módon robbannak az arcunkba. De a fentebb dicsért operatőri munkának köszönhetően akadnak olyan képsorok is, melyek viszonylag kreatívan próbálják növelni a feszültséget. Például bizonyos rémalakok a szereplők mögött, a távolban láthatóak. Ez se olyan nagy újítás, azonban számomra sokkal szimpatikusabb ijesztgetési forma, mint az ész nélküli hangeffektek erőltetése.

Az ajtón túl - Kritika

A színészi játékukkal hozzák azt a szintet, amit megkövetel a műfaj. Sarah Wayne Callies-t láthatjuk a főhősnő bőrében, aki sokak számára egy ellenszenves színésznő, de itt azért egyáltalán nem olyan pocsék a játéka. Egész hitelesen előadja a kétségbeesett, gyászába fulladó anya karakterét. De nála sokkal jobb a fiatal Sofia Rosinsky, aki a lányát formálja meg.

Összességében, Az ajtón túl egy meglehetősen sablonos és emiatt kiszámítható horror, amihez sokat hozzátesz a hangulat, az operatőri munka és a zene. Megnézését nem bántam meg, mert egyszeri szórakozásnak megteszi, de egy ötletesebb forgatókönyvvel és tapasztaltabb rendezéssel bizony többet is kilehetett volna ebből hozni.

Játékidő: 96 perc
Rendező: Johannes Roberts
Forgatókönyvíró: Johannes Roberts , Ernest Riera
Szereplők: Sarah Wayne Callies, Jeremy Sisto, Sofia Rosinsky

Értékelés: 5/10

Megosztom:Share on Facebook0Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn0Email this to someone
CLOSE
CLOSE