Az Új mutánsok mégis csak a mozikban debütálhat

0
1
Új mutánsok (2018)

Háh! Kiderült, hogy félreértés történt, a Disney továbbra is a mozikban szeretné bemutatni az Új mutánsokat.

Nem is igazán tudom, hogy miként is lehetne kaotikusabb az Új mutánsok bemutatója körüli hercehurca. Gyors vegyük át a történetet. Elkészült az állítólag horrorra hangolt X-Men mozi, ám időközben a Disney felvásárolta a Fox-ot. Ez a helyzet több szempontból is érdekes, például azért, mert a mutánsokat természetesen az MCU részévé szeretnék tenni, ám az még nem hivatalos hogyan, másrészt egy horror beütésű X-Men amúgy sem feltétlen az, ami fekszik a Disneynek. Annak ellenére, hogy azért jó eséllyel a szintén 18-as karikával futó Deadpool is kaphat folytatást és a Disney nyitott arra, hogy a felnőtt nézőket is kiszolgálják. Na persze ne legyél kópé, pornó nem lesz!

Aztán állítólag az is baj volt az Új mutánsokkal, hogy nem sikerült jól. Újraforgatták, a premiert pedig tologatták, míg nem az elmúlt hetekben az Amazon Prime kínálatába, előrendelésre felkerült a film. Ebből, teljesen jogosan, arra lehetett következtetni, hogy a Disney-nek is a töke ki volt az egésszel és a jelenlegi helyzetben inkább az online premier mellett döntöttek, ami egyébként nem is tűnne hülyeségnek.

Azonban a stúdió pontosított. Ők ugyanis ragaszkodnak ahhoz, hogy a film a mozikba kerüljön, az Amazonnál pedig baki történt. A szolgáltató és a Fox korábbi szerződésének köszönhetően ugyanis ezen a héten került volna fel a film a repertoárba, nos az időzítést valaki elfelejtette törölni, így valóban megjelent, előrendelésre a film. Hupszika!

A hivatalos álláspont tehát ez. Ha pedig gonoszak és összeesküvés elmélet szövögetők akarunk lenni, talán az is lehet, hogy a Disney nem szeretett volna a Universaléhoz hasonló balhét. A stúdió és a mozis hálózatok összerúgták a port. De ez utóbbi bekezdés, már tényleg csak hangosan gondolkozás.

A lényeg, hogy az Új mutánsok mégis a mozikba kerülnek, azt még nem tudni mikor, de a Disney nem tett le erről.

Alapvetően lehet ez nem lesz a legtökéletesebb ötlet, de ne legyen igazunk!