The Bye Bye Man előzetes – Jövő évi meglepetés horror?

Hirdetés

Stacy Title még annak idején 1993-ban egy rövidfilmmel Oscar-jelölést kapott. Azóta azonban nem sok vizet zavart az a néhány rendezése. Új filmje viszont felkeltette az érdeklődésünket. A The Bye Bye Man előzetes magyar felirattal is elérhető.

Stacy Title neve a Cameron Diaz főszereplésével készült Az utolsó vacsora kapcsán rögtön ismerős lehet. Már ha érdekelt annak idején, hogy ki követte el azt az egészen korrektül sikerült filmet. A hölgy következő filmjére azonban 1999-ig kellett várni, ráadásul a Let he Devil Wear Black egészen felejthető. Csakúgy, mint a Snoop Dog-os Hood of Horror.

Mindezek ellenére úgy gondoljuk, hogy Stacy Title új filmjében lehet kraft. A The Bye Bye Man előzetes ugyanis egészen jónak tűnik.

A hírek szerint mondjuk nem feltétlen kell egy korhatáros filmre számítani, ami mindenképpen szomorú. Ám ennek ellenére is ki lehet még ebből hozni valami ütőset.

A The Bye Bye Man alapját egy novella adta, Robert Damon Schneck írása. Ebből készített forgatókönyvet Jonathan Penner, aki szereplője és írója volt Stacy Title korábbi filmjeinek. Így az Oscar-jelölt rövidalkotásnak is. Jó mondjuk ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen férj és feleségről van szó.

A sztori szerint három jó barát egy őrületes kalamajkába keveredik. Valahogy rálelnek a Bye Bye Man néven elhíresült szörnyű alak, amolyan modernkori mumus történetére. Ezzel pedig tulajdonképpen saját halálos ítéletüket írták alá. A Bye Bye Man ugyanis kicsit olyan, mint Kampókéz, viszont nem is kell tükör előtt kimondanunk a nevét. Sőt, jobban mondok. Elég, ha csak rá gondolsz, már is ott van a nyomodban. Ráadásul nem is csak elkap, hanem egyenesen az őrületbe kerget, talán annyira, hogy a halált már amolyan megváltásként várod.

Ezt a rémséges sztorit ismerhetjük meg, a The Bye Bye Man előzetes pedig tényleg nem rossz.

Túlságosan ismert színészeket nem trombitáltak össze. Douglas Smith, Lucien Laviscount, Michael Tucco, Faye Dunaway és Jenna Kanell sem A-listás. Viszont ugye valahol el kell kezdeni és tudjuk, hogy akadnak színészek, akik ma már A-listás számítanak, holott valami kis horrorban kezdték a pályafutásukat.

A tengerentúlon jövő év elején mutatják be a The Bye Bye Man-t.

The Bye Bye Man előzetes, magyar feliratos:

Megosztom:Share on Facebook0Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn0Email this to someone
CLOSE
CLOSE