Cargo előzetes – Martin Freeman is bezombul!

Hirdetés

A zombik filmek kora úgy tűnik továbbra sincs leáldozóban. A Netflix Martin Freeman főszereplésével készített egy ausztrál alkotást, amely a zombiapokalipszis közepén játszódik.

2013-ban mutatták be a Cargo című rövidfilmet, amely mindösszesen 7 perces volt, alig szólalt meg benne valaki és mégis nagy sikert aratott. Nem hiába, nem egy agyatlan zombis öldöklés volt a végeredmény, hanem egy meglehetősen érzelmes és megrázó kaland az apokalipszis idején.

A történet szerint a vírus már régóta tombol, a főszerepet pedig egy háromfős család kapja, akik autóbalesetet szenvedtek. Ráadásul nagyon súlyos a helyzet, ugyanis a nő meghalt és átváltozott, ráadásul a férfit is megharapták. Ő azonban úgy dönt, hogy kisgyermeküket még biztonságos helyre viszi, mielőtt ő is zombivá válna és veszélyt jelentene rá. Hét perc, de komolyan megéri csekkolni Yolanda Ramke és Ben Howling alkotását.

A páros ráadásul továbbgondolta a sztorit és egy egészestés változatot faragtak belőle, amire meg a Netflix lett vevő. Ramke és Howling megkapták a rendezést, a főszerepre pedig Martin Freeman-t sikerült leigazolni. A végeredmény pedig a napokban megkapta az első előzetesét. Egyelőre úgy tűnik, hogy ebben a hosszabb változatban is bőven van potenciál.

A Netflixen május 18-én debütálhat a film.

Cargo előzetes:

Megosztom:Share on Facebook0Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn0Email this to someone
CLOSE
CLOSE