Durvulást ígér a Jurassic World folytatás

Hirdetés

2018 nyarán kerül a mozikba a Jurassic World folytatás. A forgatások pedig jövő februárban kezdődnek. A rendező J. A. Bayona néhány ködös dolgot már elárult a második filmmel kapcsolatban.

A Colin Trevorrow rendezésében készült Jurassic World elég betyárosan meglepte a világot. Most nem is arra gondolok, hogy jó lett-e vagy sem. Hanem arra, hogy bitang erős volt pénzügyileg.

Persze azért belemehetünk abba is, hogy tetszett-e vagy sem. Én abszolút azon az oldalon állok, akik elégedettek voltak az új filmmel. Persze a korábbi karakterek egy kicsit hiányoztak és nyilván akadtak ökörségek, de összességében egy korrekt és az elődök előtt is tisztelgő film lett a végeredmény. Ez a szubjektív véleményem.

Ennek fényében pedig elképesztően várom, hogy a Jurassic World folytatás a mozikban landoljon. Nos egyelőre még várható is, hiszen a forgatások csak 2017 februárjában kezdődnek meg, a tervek szerint Hawaii-n.

J. A. Bayona rendező addig soron következő filmjét, a decemberben érkező Szólít a szörny-et promótálja. Egy ilyen körút alkalmával pedig az újságírók azért igyekeztek őt kicsit kifaggatnia a Jurassic World folytatással kapcsolatban is.

Természetesen igazán kézzel fogható dolgot Bayona sem árult el. Ahogy korábban Colin Trevorrow sem. Az első film rendezője a folytatásban sem távolodik el a produkciótól. A forgatókönyvön is dolgozott, ráadásul producerként is bábáskodik a projekt felett.

„Sötétebb és ijesztőbb lesz a Jurassic World folytatás. Persze nem maradnak ki a vicces részek sem, hiszen itt van Chris Pratt. Viszont biztosan sötétebb lesz. Egy trilógia második részéről van szó, ezek a filmek mindig sötétebbek. Klasszikus példa a Birodalom visszavág vagy a Khan haragja. A Jurassic World 2 sztorija olyan fordulatot vesz, amire korábban még nem volt példa. Én nagyon meglepődtem. Olyan irányba haladunk, amilyen irányba még a korábbi filmek sem haladtak. Olyan dolgok történnek, amire senki sem számít és igazán sokkolóak.” – mondta Bayona.

Amúgy tökéletes a nyilatkozott, hiszen tele van közhelyekkel és homályokkal, de azért jó ok arra, hogy kicsit a Jurassic World folytatás legyen a téma.

A hírek szerint az állatkínzás és a gyógyszeres kísérletek szóba kerülnek majd. Jó eséllyel pedig a dinoszauruszok fegyverként való hasznosítása sem marad ki a szórásból.

Viszont 2018. június 22-ig még várnunk kell arra, hogy a Jurassic World folytatás megérkezzen.

Megosztom:Share on Facebook0Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn0Email this to someone
CLOSE
CLOSE