X-akták 11. évad – Minden, amit tudnod kell!

Több mint 10 év után tért vissza az elmúlt évben a képernyőre Mulder és Scully ügynök. 2017 áprilisában pedig a csatorna úgy döntött, hogy a 10. után befuthat az X-akták 11. évad is. Ebben a posztban gyűjtjük az összes fontos infót az új évadról!

Ha az elmúlt év jó filmes és sorozatos momentumait keressük, akkor azt hiszem teljes egészében nem lehet elmenni szó nélkül a felélesztett X-akták sorozat mellett sem. A 6 részes 10. évad ugyanis szerintem üde színfolt volt a palettán. Talán nem sikerült tökéletesre – ízlések és pofonok, hiszen van, aki szerint zseniális volt a hat rész, van aki pedig úgy gondolja, hogy kár volt ezt újra éleszteni. Mindenesetre mégis megkerülhetetlen a dolog és a végül csalódottak társasága is azt gondolom, hogy epekedve várt, hogy ügynökeink ismét nyomozzanak.

A FOX részéről tehát korrekt és jó húzásnak is lehet ezt nevezni. A 6 rész mondjuk nem volt valami sok, pláne, ha valaki még kedvelte is az új részeket. Elkezdődött és már véget is ért. Január 24-én mutatták be a tengerentúlon az első részt, 1 hónap múlva pedig már pont is került az aktuális, 10. évad végére. Azóta természetesen itthon is műsorra tűzték, ha jól emlékszem az RTL Klubon lehetett belefutni a szériába.

Frissülő információk

A New York Comic Con-on Gillian Anderson is nyilatkozott. Elárulta, hogy tervei szerint számára mindenképpen a 11. az utolsó évad.

Befutott a 11. évad első előzetese is. Ezt itt találod.

Az X-akták 11. évad pedig már nem terv, hanem elkészülhet. Ebben a folyamatosan frissülő cikkben gyűjtjük a fontosabb híreket a szériával kapcsolatban.

A csatorna eggyel emel a téten, már ha azt annak vesszük, hogy a korábbi évadhoz képest, a 11. évadban nem hat, hanem 10 új részt láthatnak majd a rajongók. A legújabb hírek szerint ebből 8 a “monster-of-week” oltárán áldozhat majd. Ezzel együtt az első két fotót is közzétették az új évadból. Mutatom:

X-akták 11. évad

X-akták 11. évad

A kérdés már tavaly február környékén is felmerült: vajon elkészül-e a X-akták 11. évad? Azóta erről nem igazán lehetett sok mindent hallani, ám most az Entertainment Weekly cikkezett ezzel kapcsolatban.

A csatorna elnöke, David Madden ugyanis úgy nyilatkozott, hogy tárgyalások folynak a folytatás ügyében. Sőt a szavaiból azt lehet kivenni, hogy nem is annyira a csatornán, mintsem a színészeken múlik a dolog. Madden szerint ugyanis mind David Duchovny, mint pedig Gillian Anderson meglehetősen elfoglaltak.

Madden tovább megjegyezte az esetleges X-akták 11. évad kapcsán, hogy a tervek szerint minimum 6, maximum pedig huszonegynéhány részes évadra lehet számítani. Mindezek fényében amúgy jó eséllyel 2018-ban lehet ebből valami.

Duchovny esetében egyébként a Twin Peaks sorozat kérdéses, ott volt jelenése a forgatásokon. Gillian Anderson azonban talán tényleg sokkal elfoglaltabb. Nem régiben egy videojátékhoz adta a hangját és talán már a Crooked House című misztikus film forgatásaival is végzett. A Viceroy’s House című történelmi drámája pedig már szinte dobozban van, márciusban esedékes a premier az Egyesült Királyságban.

Viszont két film biztosan ott figyel a naptárjában. Az Andorra egy dráma lesz, ahol főszerepet kapott, a forgatások hamarosan indulhatnak. Illetve Justin Chadwick rendezésében is készül egy thriller, az Official Secrets. Ez elég komoly sztárparádé lesz, hiszen Anderson mellett Harrison Ford, Anthony Hopkins, Martin Freeman, Natalie Dormer és Paul Bettany nevét is emlegetik a produkció kapcsán.

Megosztom:Share on Facebook83Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn0Email this to someone
CLOSE
CLOSE