Everest – Kritika

Hirdetés

Az Everest nem klasszikus értelemben vett horror vagy thriller, mégis úgy gondoltuk, hogy ide kívánkozik az ajánlója. Engem többször megijesztett, sokkolt és gondolkodóba ejtett. Baltasar Kormákur katasztrófafilmje felfelé lóg ki a hasonló témájú mozik közül.

1996-ban bekövetkezett a világ legmagasabb csúcsának, a Mount Everestnek a legsúlyosabb katasztrófája, amelyben nyolcan vesztették életüket egy hirtelen felbukkanó vihar miatt. A film történetének alapját egy ott járt túlélő, Jon Krakauker beszámolói adják. Ebben az időben kezd egyre népszerűbb lenni, hogy képzett vezetők egy halom pénzért szinte amatőröket vagy nem túlságosan profi hegymászókat visznek fel 8848 méterig. Így tesz az új-zélandi Rob Hall is, aki 65 ezer dollárért ígéri a jelentkezőknek, hogy elérhetik a világ tetejét. Mellette az amerikai Scott Fischer és az orosz Anatolij Bukrejev is hasonló cipőben jár. Így van a hegynek olyan szakasza, ahol valóságos tumultus, dugó alakul ki a rengeteg mászni kívánó miatt.

A hegymászók mindegyike hétköznapi problémákkal küzdő átlagember, teljesen átlagfoglalkozásokkal (pl. postás). Egyébként mindegyik karakter az eredeti nevén szerepel az alkotásban. A filmben abszolút pozitívum, hogy a rendező eltekint attól, hogy már az elején tudjuk, ki lesz áldozat, és ki éli túl a katasztrófát. A legtöbb katasztrófafilmben vagy horrorfilmben már az elején tudjuk: „na, ez tuti meg fog halni”; és így is lesz.

A történet egyediségét nem lehet számon kérni a rendezőtől, hiszen hozott alapanyagból dolgozott, ráadásul a filmben szereplők többsége még életben van ma is. A miértek, az értelem és a logika helyett Baltasar az érzelmekre teszi a hangsúlyt, amiért néha a film melodrámává csap át. Két fontos alappillér emeli ki az Everestet a többi hasonló alkotás közül. Az egyik a sztárparádé, amely a moziban jelen van, a másik pedig természetesen rendezés, vágás.

A film tulajdonképpen főszerepét Jason Clarke játssza (A majmok bolygója: Forradalom, A nagy Gatsby, Fékezhetetlen) . Ő olyan színész, akit szinte mindig látunk, mégsem tudjuk, honnan is ismerjük. Most megkapja élete szerepét, és szerintem bátran kijelenthetjük, hogy élt a lehetőséggel. Feleségét Keira Knightley játssza, aki bár nem sok szerepet kap, azt tökéletesen hozza. A mozi talán legdrámaibb percei az övé. A laza hegymászót Jake Gyllenhaal játssza, aki az utóbbi időben nagyon ott van a szeren, élete alakításait nyújtja, elég csak az Éjjeli féregre gondolni. Josh Brolin és Emily Watson kapnak még fontosabb szerepeket. Mindkét szereplőnél érdemes megjegyezni: szerintem a korral csak nemesebbek lettek, mindkét színésznek jól áll az „öregség”. Az Avatar Sam Worthingtonja is feltűnik kisebb nagyobb snittekben, de az ő karaktere nem kap túl sok szerepet.

A szenzációs színészek felsorolása azonban nem lenne elég siker a filmhez. Ehhez kellett Baltasar Kormákur és főleg Salvatore Totino operatőr zsenialitása. Nem egyszer azt érzi az ember, hogy ő is ott van a hegyekben. A szereplőkkel együtt érezzük át a hideget, a magasságot, a mélységet, az erőfeszítést, mindezt olyan képi világgal, amelyet tényleg csak ritkán láthatunk (legutóbb talán a Gravitációnál). Mert bár a rendezőn érződik, hogy otthon van a dráma, thriller és katasztrófafilm világában, az ő géniusza kevés lenne a tökéletes filmélményhez. Sajnos a PG-13-as besorolás az ő kezét is megkötötte, így nem lehetett a mozi annyira naturalista, mint azt többen várták. Ennek ellenére van egy- két jelenet, amikor a mozi karfáját szorítottam, és legszívesebben inkább elvettem volna a tekintetemet a vászonról.

A film tehát maradéktalan filmélményt nyújt, de nem otthon a tévénk, vagy főleg nem a monitorunk előtt. Ezt a filmet moziban kell látni, 3D-ben, mert úgy lesz katartikus a filmélmény. Úgy gondolom, hogy bár Baltasar Kormákur kicsit elhálivúdosodott a mozi kedvéért, még így is abszolút felfelé húzza az idei filmnívószintet.

Az ajánló végén egy idézet Jon Krakauer beszámolójából: „Számtalan józan érv szól a vállalkozás ellen, noha maga a kísérlet, hogy az ember megmássza az Everestet, önmagában is irracionális cselekedet – a vágy diadala az értelem felett. Aki valaha is komolyan fontolóra veszi, szinte törvényszerűen felülemelkedik minden józan okoskodáson. Az igazat megvallva én is tudtam, hogy milyen esztelenség, mégis belefogtam. Ily módon részesévé váltam számos derék ember halálának, ami miatt alighanem még sokáig fog furdalni a lelkiismeret”.

Mindenesetre én maradok a jó meleg szobában.

Szerintem: 8/10

Megosztom:Share on Facebook0Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn0Email this to someone
CLOSE
CLOSE