Gonosz halott 2 – Kritika

Hirdetés

6 évvel az első Gonosz halott film bemutatása után Sam Raimi ismét munkába állt. Igaz közben sem pihent, hiszen a Coen tesókkal közösen összerakta a Bűnözési hullámot. A folytatásban viszont már nem egyedül dolgozott, Scott Spiegellel közösen írták meg a Gonosz halott 2. részét. A végeredmény pedig voltaképpen egy újra gondolt változata, de valahol mégis folytatása az elsőnek.

Annyi biztos, hogy a humor itt már jelentős szerepet kap és talán pont ez az, amitől egy kicsivel jobb ez a rész az előzőnél. Ellenben itt szerintem illúzió rombolóbb megoldások is akadnak.

A történetben ez alkalommal már “csak” két főhősünk van – legalábbis a kezdésnél – Ash és barátnője, akik egy kis erdei házikóba tartanak, hogy ott turbékolhassanak. A terv azon hamar dugába dől, ugyanis pezsgőbontás előtt Ash rátalál az egyik szobában egy szalagos magnóra, amit legnagyobb pechjére le is játszik. A hanganyag egy professzoré, aki családjával együtt a Holtak könyve után nyomoz és próbálja megfejteni, ebben pedig sikerei is vannak. Hőseink legnagyobb bánatára. A prof bácsi ugyanis a szalagra is felmondja a megfejtett szöveget, amitől az erdő szelleme marha gyorsan beindul, és ismét megpróbál emberi lelkeket szerezni magának.

A lány teste csak hamar démoni uralom alá kerül. Ash pedig egyedül marad, menekülni nem tud, de nem sokkal később a professzor lánya és néhány másik tag is megérkezik. A segítség helyet igazából ők is csak felkerülnek a pokoli listára, és nekik is meg kell küzdeniük az embertestbe bújt démonokkal, és Ash levágott és életre kelt kézfejével.

Emlékszem gyerekként az egyik legfélelmetesebb dolog az volt az egész filmben, amikor a démon az erdőt átszelve megindul a ház felé és tulajdonképpen a száguldó kamerát képét látjuk. Csak közeleg és közeleg ördögi hangok kíséretében – számomra valahol még ma is ez a legfélelmetesebb rész. Ellenben félelem ide vagy oda, ez alkalommal a sötét és borongós hangulat jó adag humorral van feloldva, és pont ettől több a folytatás az elsőnél.

Hiszen egyébként az ott látott véres jeleneteket és ijesztő démon maszkokat megkapjuk, a feszültség és undor keltő pillanatok sem maradnak el. A különbség annyi, hogy most ezek között sokkal többet mosolyoghatunk és nevethetünk.

Illetve ha már többletről beszélünk, akkor megemlíthetjük, hogy a szereplők is picit ügyesebbek – és igaz ez Campbell-re is.

A második felvonás egyik legjobb jelenetsorozata talán az elszabadult kéznek köszönhető. Emlékszem annak idején a hozzá kapcsolódó részeket kénytelen voltam többször is visszanézni, mert humorosak és jól összerakottak.

Az effektekkel és a maszkokkal kapcsolatban érdekes információ lehet, hogy Tom Sullivan munkáját egy nagyobbacska stáb vette át. A szakemberek között pedig olyan neveket is találunk, mint Robert Kurtzman vagy a mostanában The Walking Dead-en ügyködő Greg Nicotero és Howard Berger. Nekik köszönhetően ilyen téren talán szintén csak előnyére változott a film.

Negatívumként egyetlen dolgot említenék meg, a felgyorsított jeleneteket, amelyről nekem folyamatosan szegény Benny Hill jut eszembe. Valahogy sosem tudtam ezzel a fajta humorforrással azonosulni, ez sajnos itt sem sikerült. Sőt szerintem kifejezetten illúzió romboló az egész. Na de ugye ízlések és pofonok.

Az első részre jellemző magas röptű jelzők, mint a klasszikus, kötelező és kihagyhatatlan ez alkalommal is megállják a helyüket. Azt hiszem a pontozás sem igen alakulhat másként a hülye felgyorsítások ellenére sem, amit teljes mértékben kárpótol a tőle független remek humor és a még több véres jelenet.

10/10

Megosztom:Share on Facebook0Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn0Email this to someone
CLOSE
CLOSE