Hellraiser – Kritika

Clive Barker-t biztos nem kell bemutatni a horror műfajáért rajongó nézőknek. Rengeteg zseniális regény és novella fűződik a nevéhez, és rendezőként is letett az asztalra néhány emlékezetes darabot. Ezek közül az 1987-s munkája, a Hellraiser a legismertebb, ami számtalan kétes minőségű folytatást megélt. Ám mi most ne szaladjunk ennyire előre, maradjunk az első résznél.

A történet alapját Barker mester saját írása szolgáltatta, és szerintem ezt sem kell részletesen ismertetnem. Nagy vonalakban arról van szó, hogy egy rossz életű fickót elragadnak a pokol démonai. A kedves úriember azonban megszökik a pokolból, és testvére feleségének segítségével próbál meg újjászületni.

Legyen elég ennyi. Aki pedig még nem látta a filmet, az nagyon gyorsan pótolja a hiányosságát, mivel a Hellraiser egy elképesztően hatásos alkotás, amit az idő vasfoga meg se karcolt. Először is a sztori rendkívül erős, és a játékidő végéig adagolja a hátborzongató pillanatokat. Itt nincs megállás, a cselekmény végig feszült és belengi az egészet a Barker-re jellemző művésziesen beteges atmoszféra.

Látvány szempontjából sem vall kudarcot a mozi. A maszkok még mai szemmel nézve is megállják a helyüket, a gore jelenetek pedig igencsak brutálisak. Szinte érezni, ahogy a kampók felsértik a bőrt, és tépik a húst.

De ami miatt klasszikus vált a Pokolkeltőből, az Pinhead és a díszes kompániája. Igaz, ők nem sok időt töltenek a képernyőn, viszont amikor felbukkannak, ott kő kövön nem marad. Egyrészt megjelenésük eléggé brutális, másrészt a Doug Bradley által alakított Tűfej olyan mondatokat ejt el, melyektől könnyen meghűlhet ereinkben a vér.

A központi figura ebben az epizódban azonban Frank, a cenobiták elől menekülő férfi, akinek friss vérre van szüksége az újjászületéshez. Az ő karaktere is kifejezetten emlékezetes, igazi szemétláda. Segítője, Julia is (Clare Higgins alakításában) egy végtelenül romlott lélek, aki már akkor összeszűrte a levet Frank barátunkkal, mikor még nem hurcolták magukkal a démonok.

A pozitív oldalon Frank testvérének a lánya áll, Kristy (Ashley Laurence), aki kénytelen szembeszállni gonosz mostohaanyjával és nagybátyjával. Sőt, még Pinhead barátunkkal is össze hozza a sors.

A színészek játéka megint egy olyan pont, amibe nem igazán lehet belekötni. A kotnyeles alakok rendkívül unszimpatikusak, míg Kristy egy könnyen megkedvelhető szereplő. De a showt Pinhead mester lopja el előlük, aki hiába mutatkozik ritkán, még így is uralja a mezőnyt.

Amit még érdemes kiemelni, az Christopher Young zenei aláfestése. Tételei hátborzongatóak, és sokat hozzátesznek a rendkívül nyomasztó atmoszférához.

Hiába beszélünk azonban egy kult-klasszikusról, azért néhány negatívum is akad. Az egyik például az, hogy a sztoriban akadnak picike lyukak, amiket nem sikerült betömni. Lehet, hogy ez Barker részéről tudatos volt, és így próbálta még művészibb irányokba eltolni a filmet, de engem ez kissé zavart. Ahogy az is, hogy rendezése néhány helyen kissé esetlen, ez viszont nagyjából érthető, hiszen mégiscsak ez volt az első munkája.

Összességében véve a Hellraiser egy megkerülhetetlen klasszikus, ami óriási hatással volt a horror műfajára. Hibái eltörpülnek erényei mellett, így pedig még ma is egy remek szórakozást nyújtó alkotás, amivel nehezen lehet betelni.

Játékidő: 94 perc
Rendező: Clive Barker
Forgatókönyvíró: Clive Barker
Szereplők: Ashley Laurence, Andrew Robinson, Doug Bradley

Értékelés: 9/10

Megosztom:Share on Facebook0Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn0Email this to someone
CLOSE
CLOSE