Hetedik – Kritika

Hirdetés

Ismételten szerencsés helyzetben érezhetem magam, ugyanis az egyik kedvenc thrilleremről írhatok, amely úgy gondolom, minden idők egyik legjobbja ebben a műfajban. Ez a film pedig nem más, mint a Hetedik. David Fincher felejthetetlen műve mérföldkő a thriller végeláthatatlan útján, szinte minden rendőrös-sorozatgyilkosos film alfája és ómegája, kikerülhetetlen viszonyítási alapja.

David Fincher nyolc éves volt, amikor megnézte a Butch Cassidy és a Sundance kölyök című filmet. A mozi nagy hatással volt rá, fogott egy 8 mm-es kamerát, és forgatni kezdett. Pályája kezdetén videoklipeket és reklámfilmeket készített, majd ezután megkapta az Alien-filmek következő részének rendezési jogát. Úgy gondolom, nem kérdés, hogyha az Alien 3 – Végső megoldás: Halál című sci-fi horrort (1992) nem ő rendezte volna, akkor igen sokat veszített volna a mozi az értékéből. Abban minden szakember egyetértett, hogy Fichner-nek elképesztő atmoszférateremtő-képessége van, és ígéretes jövő előtt áll. Mégis három évet kellett várnia a következő egész estés rendezéséig. Ez volt az 1995-ben bemutatott, a Hetedik című thriller.

Andrew Kevin Walker forgatókönyvének elolvasása után határozott úgy, hogy megrendezi a filmet. Kétfajta tervezete volt a sztorinak, egy vidámabb és egy brutálisabb befejezéssel. Fincher csak úgy volt hajlandó elvállalni a rendezést, ha az ő által preferált fináléval kerül a film a mozikba. Arnold Kopelson producer ragaszkodott a vidám befejezéshez, ám amikor Brad Pitt is a Fincher-féle változat mellett tette le a voksát. Olyannyira, hogy ki akart szállni az egészből, ha nem úgy lesz a történet, ahogy a rendező akarja. Végül beadta a derekát. Milyen jól tette!

A történet két főszereplője két nyomozó: William Summerset (Morgan Freeman) utolsó napjait tölti szolgálatban, higgadt, bölcs, sokat megélt rendőr. Társa David Mills (Brad Pitt), aki lobbanékony, nagyravágyó újonc, inkább ösztönlény, szinte tökéletes ellentéte Summersetnek. Ők ketten brutális sorozatgyilkosságok után nyomoznak, ahol a tettes az Aquinói Szent Tamás által felsorolt hét fő bűn „elkövetőit” szedi áldozatul.

A történet egy metropoliszban játszódik; a helyszín nincs megnevezve. Bár egyes leírások New Yorkot említik, erre a filmben semmiféle egyértelmű utalás nincs, így minden nagyváros kicsit magáénak érezheti a filmben fellelhető világvárosi társadalomkritikát. Fincher és operatőre, Darius Khondji valami egészen elképesztőt vitt végbe, ami a film látványvilágát, atmoszféráját illeti. A Metropolisz tulajdonképpen a filmben megemlített Szodoma és Gomorra modern változata. Ezt a két bibliai várost isten a lakosai bűnei miatt lerombolta. Szodomát és Gomorrát a bűn és a szexuális elhajlás metaforájaként is használják. A városban mindig esik az eső, sohasem süt ki a nap. A színvilág komor, sötét, tele van félelmetes, „pesszimista” sikátorral, rothadó szobával és zsákutcával. A nyomasztó légkört Howard Shore zseniális, sejtelmes zenéje csak ijesztőbbé, kínzóbbá teszi. Nem véletlen, hogy a Hetediket a neo noir irányzat egyik alapművének is nevezik.

Melegséget, némi leheletnyi feloldozást a nyomasztó képsorok során egyedül Mills nyomozó feleségénél (Gwyneth Paltrow) vélhetünk felfedezni. Tulajdonképpen ő az egyetlen jóságos, tiszta, igazán csak pozitív szereplője a Hetediknek. Ő utálja a nagyvárost, elvágyik innen, ráadásul szimbolikusan (is) a reményteljes jövő tökéletes megtestesítője. Azon dolgozik a kezdetektől, hogy a két ellentétes jellemű nyomozó közelebb kerüljön egymáshoz.

A negyedik napon, vagyis csütörtökön lép be a képbe, a főgonosz, a tettes, a sorozatgyilkos John Doe. A karaktert játszó színészt szándékosan nem írom le, hiszen a film elején látható stáblistán sincs rajta. John Doe-t, az isteni felhatalmazással gyilkoló szörnyet az őt játszó színész annyira tökéletesen és hátborzongatóan hozza, hogy az ember hátán feláll a szőr. Egyébként az angolszász kultúrákban a John Doe név szimbolikus, tulajdonképpen „akárkit” jelent.

A film tele van utalásokkal, szimbolikus és metaforikus elemekkel, amely még élvezhetőbbé és intellektuálisabbá teszi a remekművet. A hét főbűn, vagyis torkosság, fösvénység, restség, harag, kevélység, bujaság és irigység mellett a történet is hét nap alatt fut le. A kezdetektől, vagyis hétfőtől jutunk el a végéig, vagyis vasárnapig. Sommersetnek is hét napja van a nyugdíjig, ez is bibliai utalás. Maga a William Summerset név is beszédes. A tapasztalt nyomozó neve két írói keresztnévből lett összegyúrva (Shakespeare és Maugham). A két nyomozó egyébként valamiféle olyasmi kapcsolatban van, mint Vergilius és Dante.

SPOILER! „Hosszú az út, amely a pokolból a fénybe vezet”, hagyta ott a gyilkos ezt az idézetet az első gyilkosság helyszínén. Ha visszagondolunk, a film végén a két nyomozó, illetve John Doe egy hosszadalmas, kietlen úton mennek ki a városból. „A pokolból a fénybe vezet”. A film folyamán itt süt ki a nap legelőször, ez mégsem egyfajta reménysugár, hiszen a következő állomás a pokol. John Doe ezen a lakatlan, sivár területen öli meg a jövőbe vetett hitet, a tökéletes bűntelenség metaforáját. SPOILER VÉGE!

Úgy gondolom, az egyik legjobb jelenet a filmben, amikor Summerset és Mills nyomozó, valamint a sorozatgyilkos Jonh Doe az autóban beszélgetnek. A gyilkos egyszer egy tébolyult, vallási indíttatásból felbuzdított elmebetegnek tűnik, máskor pedig súlyos racionalitást valló „átlagembernek”. A gondolatmenetét végighallgatva az a meggyőződésünk, hogy ugyanazokat az elveket vallja, mint Summerset, csupán az eszközei mások. Mills próbálja degradálni, lebolondozni John Doet („Maga nem messiás, csak az e heti szenzáció. Egy divatos póló. Maximum.”), de az mindenki számára világos lesz egy idő után, hogy a főgonosz nem egy köznapi értelemben vett elmebeteg. „Csak egy ilyen szemét világban nevezheti valaki ezeket komoly képpel ártatlannak” „Halálos bűnnel találkozunk minden utcasarkon. És eltűrjük, mert olyan hétköznapi, triviális.” Az embereknek ma már nem elég megveregetni a vállukat. Oda kell csapni a nagykalapáccsal.”. Ezeket a gondolatokat nem lehet „csípőből” elutasítani, ezért is válik néhol kényelmetlen a beszélgetés, mind Summerset, mind a néző számára.

David Fincher remekműve méltán lett kultfilm, megkerülhetetlen klasszikus. Keze nyoma, zsenialitása végigkísér a film alatt, a komor bevezetőtől a brutális lezárásig. Az eredmény pénzben mérve 327 millió dollár. A komor látvány, a zseniális rendezés, Howard Shore zenéje, Khondji operatőri munkája, a vágás (1996-ban Oscarra jelölték Richard Francis-Bruce vágót), a lehengerlő színészi játék. Na és természetesen a naturalisztikus, kíméletlen forgatókönyv együtt és külön-külön is hozzájárul az elképesztő filmélményhez. Kategóriájának egyértelmű csúcsa, véleményem szerint ezt a filmet a bemutatása után csak megközelíteni lehetett, túlszárnyalni szinte lehetetlen.

Szerintem: 10/10

Megosztom:Share on Facebook0Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn0Email this to someone
CLOSE
CLOSE