Egész korrekt lett a Hívatlanok 2 előzetes

Hirdetés

Tény, hogy meglehetősen sokat kellett várni arra, hogy a Hívatlanok 2. része elkészülhessen, de végre itt az előzetes, jövő márciusban pedig jön a film.

Az első film még évekkel ezelőtt, 2008-ban mutatkozhatott be Bryan Bertino rendezésében és Scott Speedman valamint Liv Tyler főszereplésével. A végeredmény egy egészen kellemes és szórakoztató darab. A Hívatlanok talán nem kiállított folytatásért, de az a fajta film volt, amire kellemes nosztalgiával gondolhattunk és érdeklődést válthatott ki a bejelentés, hogy Bertino elkészíti a második részt. Csak, hogy ez nem ment olyan egyszerűen. A forgatókönyv sem készült Flash üzemmódban, majd egy stúdió csőd jelentett újabb akadályt. Végül Bertino talán fel is adta az egészet. A szkript viszont megvolt és idővel sínre került a projekt.

Ekkor Ben Ketai (Sötét erdő, 30 nap éjszaka: Sötét napok) szabta kicsit át a forgatókönyvet, a stúdió pedig Bertino helyére új rendezőt is talált.

A feladatot az a Johannes Roberts kapta, aki szerintem a Storage 24 esetében egy abszolút B kategóriás, de szerethető filmet készített. Ezt követően jött Az ajtón túl, ami szintén B-kategóriás, de elég szörnyű forgatókönyvből dolgozhatott. A 47 méter mélyen című filmje viszont több volt, mint kellemes meglepetés. Ez utóbbi fényében pedig jó esély van rá, hogy ha Bertino és Ketai szkriptje jó lett, akkor a Hívatlanok 2. részében nem fogunk csalódni.

A sztori középpontjába egy család kerül, akiket a már korábban megismert család kezd zaklatni, természetesen a már megismert cseppet sem baráti módon.

A Hívatlanok 2 előzetes mondjuk semmi olyat nem mutat, amit korábban ne láttunk volna, ám mégis ígéretesnek nevezhetjük. Jól is sikerülhet ez.

A film The Strangers: Prey at Night címen fut, a tengerentúlon 2018. március 9-én szeretnék bemutatni. A főbb szerepekben Christina Hendricks, Bailee Madison és Martin Henderson tűnik fel.

Hívatlanok 2 előzetes:

Megosztom:Share on Facebook0Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn0Email this to someone
CLOSE
CLOSE