Horrorisztikus bevételt produkált az Az

Hirdetés

Igazából sejteni lehetett, hogy az új Az feldolgozás nagyot fog szólni. Azt viszont talán a készítők sem feltétlen gondolták volna, hogy minden idők legsikeresebb horrorfilmjét hozzák össze.

A jóslatok már a premier előtt arról szóltak, hogy a Stephen King regénye alapján készülő új Az feldolgozás lehet minden idők legjobb őszi mozis nyitányát produkáló film a tengerentúlon. A számítás tulajdonképpen bejött. Az USA-ban kapásból 123 milliós bevétellel indított a film, amivel elég sokat vert a második legjobbra, a Gravitációra, ami 56 milliót termelt az első hétvégén.

Az Az a legjobb szeptemberi nyitányt is magáénak tudhatja. Ezen a listán a Hotel Transylvania 2. részét előzte meg, ami 48,5 millió dollárt produkált.

Az elmúlt hetekben pedig Az ördögűzőnek is sikerült odaverni a bevételi listán. Az Az ugyanis jelenleg 290 milliós bevételt ért el a tengerentúlon, Az ördögűző 223 millió dolláros teljesítményével szemben. Persze más kérdés, hogy azért jó néhány év különbség van a két alkotás között.

Ha a hasonló, természetfelettivel is operáló alkotásokat vesszük górcső alá, akkor A hatodik érzék egyelőre meg előzi az Az-filmet, igaz 3 millió dollárral, ami a következő hetekben simán meg lehet Andy Muschietti alkotásának, lévén, az előző hétvégén is 16 millió dollárra még futotta Pennywise erejéből.

Aztán vizsgálhatjuk a 2016. október 1. és 2017. október 2. közötti adatokat is. Ezen a téren a Warner Bros. gondozásában megjelent film a hatodik helyen áll az USA-beli bevételi adatokat figyelembe véve. Az új Pókember, a Galaxis őrzői 2., a Wonder Woman, a Szépség és a szörnyeteg valamint a Zsivány Egyes előzi meg.

Az gondolom nem meglepő, hogy a Stephen King alkotások közül is az Az a jelenlegi bevételi csúcstartó. A második a Halálsoron ezen a listán, de erről bővebben erre találsz infót, még ha most kicsit aktualitását is vesztette.

A korhatáros filmek között is jól szerepelt az Az. Az idei évben eddig a legjobb, de összesítésben is a negyedik.

Ezek pedig a tengerentúli számok csak. 290 millió dollár, amihez még nemzetközileg kis híján ugyanennyit, 265-öt kell hozzáadni. A végeredmény egészen parádés, tekintve, hogy egy horrorfilmről van szó. 555 millió dollár.

Az Annabelle: Teremtés világszerte majd 300 millió dollárt termelt. Ezek után temesse bárki ezt a műfajt, még akkor is, ha összességében talán kevesebb az igazán nagy bevételt termelő alkotás. Ez azonban talán változhat a közeljövőben.

Megosztom:Share on Facebook0Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn0Email this to someone
CLOSE
CLOSE