Hush (2016) – Kritika

Hirdetés

Mike Flanagan előző rendezése, az Oculus szerintem igencsak átlagosra sikeredett. Hiába sikerült borzongató atmoszférát teremtenie, a sablonos történetből végül csak egy egyszer fogyasztható szösszenetet tudott kihozni. Ennek ellenére azonban idei alkotása felkeltette a figyelmemet.

Ugyan nem szeretem annyira a házfoglalós horrorokat/thrillereket, de az utóbbi időben sikerült belefutnom egész jól sikerült munkákba, így bíztam abban, hogy ez is elnyeri majd a tetszésem.

A történet középpontjában egy írónő áll, aki még gyerekkorában elveszítette a hallását. Jelenleg épp egy új regényen dolgozik és mivel teljes mértékben át akarja magát adni a munkának, a semmi közepén telepedik le. Az idillt azonban megzavarja egy sorozatgyilkos, aki hősnőnket pécézi ki új áldozatának.

Maga a forgatókönyv rendkívül egyszerű, sok hasonlót láthattunk már. Ami miatt mégis érdekes, az maga a hősnő figurája. Mivel elvesztette a hallását, az életére törő gazfickó elég nagy előnyből indul, viszont ahogy haladunk előre a cselekményben, úgy változnak a felek között az erőviszonyok.

Hush (2016) - Kritika

Ez annak köszönhető, hogy a főszerepben nem egy tucat-sablon szereplőt láthatunk, hanem egy rendkívül szimpatikus figurát, aki a legkétségbeesettebb helyzetekben is képes arra, hogy talpra álljon.

És emiatt tud a film a hasonszőrű alkotások fölé nőni. Hiszen egy szerethető, hús-vér figura küzd az életéért, akiért lehet izgulni. Ennek köszönhetően a feszültség végig tetten érhető a képsorok alatt. De a gyilkos alakjára se lehet panasz. Ugyan az első percekben egy tipikus gonosznak tűnhet, maszkkal a fején, de miután felfedi valódi arcát, megváltozik a helyzet.

Aki elénk tárul, egy teljesen átlagosnak tűnő fickó, aki még az áldozatával is kommunikál és hamar közli is vele, mik az elképzelései. Számomra ettől vált igazán erőssé a film, hiszen mindkét oldalon két, hihető karakter állt, akiknek macska-egér játékát kifejezetten szórakoztatónak találtam.

A technikai oldalra se lehet panasz. Az operatőri munka rendkívül profi, ahogy a zenei aláfestés is. És ha már itt járok, meg kell említenem, hogy a készítők bizonyos jelenetekben a hangokkal is kreatívan bántak és képesek voltak elénk tárni, milyen is az, amikor az összes érzékszervünkre támaszkodhatunk, kivéve a hallásunkra.

Hush (2016) - Kritika

A kevés szereplő miatt nagy vérengzésekre azonban ne számítson senki. Akad néhány kifejezetten brutális képsor, melyek kellő súllyal rendelkeznek, de a lényeg itt nem erre helyeződik.

A fentebb leírtak alapján úgy tűnhet, hogy ez egy zseniális alkotás. Sajnos nem így van, azért néhány negatívum is bekerült a gépezetbe. A remekül felépített és feszült atmoszféra csak a játékidő háromnegyedéig tart ki, ahogy a kreativitás is. Utána megkapjuk a műfajra jellemző sablonokat és logikátlanságokat, melyek a végeredményre azért ráteszik a bélyegüket.

De az összkép így is kellemes. Flanagan nem találta fel a spanyolviaszt, de képes volt arra, hogy egy sokszor látott történetet viszonylag felfrissítsen kreatív megoldásokkal. Igaz, az ötletei nem tartottak ki a végjátékig, de a pazar színészi alakítások, a jól megírt karakterek és az ügyesen adagolt feszültség bőven kárpótolhat minket.

Mike Flanagan másik 2016-os filmjéről, a Before I Wake-ről itt írtunk.

Értékelés: 7/10

Megosztom:Share on Facebook0Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn0Email this to someone
CLOSE
CLOSE