Irodai horror James Gunn tollából

A tengerentúlon jövő év elsőfelében mutatják majd be James Gunn új horrorfilmjét. A galaxis őrzői direktora a The Belko Experiment forgatókönyvét jegyzi, a rendezést a Wolf Creek-es Greg McLean vezényelte. Állítólag csudajó horrorfilmre számíthatunk.

A Torontóban rendezett nemzetközi filmes fesztiválon néhány szerencsés már találkozhatott a The Belko Experiment címet viselő irodai horror alkotással, amelyben néhány szerencsétlen alkalmazott kerül a középpontba.

A sztori pontosabban egy Kolumbiába kihelyezett vállalat irodájában játszódik. A hely alapvetően nem egy nagy durranás, egy hétköznapi szürke iroda, a maga kis szürke irodai dolgozóival. Egy nap azonban minden megváltozik. Az ablakokra súlyos vasfüggöny ereszkedik, nyolcvan dolgozó pedig bent reked az épületben. Az irodai horror ekkor kezdődik meg, ugyanis egy hang különféle utasításokat ad a bent lévőknek. Ezek nagy része azonban az ölni vagy meghalni témakör köré épül.

A The Belko Experiment irodai horror forgatókönyvét James Gunn jegyzi. A Marvel alkalmazásában is álló író-direktor egyáltalán nem áll messze a horror. Annak idején, 2004-ben ő írta újra A holtak hajnala forgatókönyvét és a Slither – Féltél már nevetve című film is az ő kezei közül került ki – igaz ott a rendezést is ő dirigálta.

Ez utóbbi feladatot ez alkalommal azonban nem Gunn, hanem egy másik szakavatatott horrorfilmes, Greg McLean kapta. Az úriember nevéhez elsősorban a Wolf Creek franchise köthető, azért mondom, hogy franchise, hiszen két film készült, egy minisorozat is fut, valamint McLean most pont a harmadik felvonást készíti elő.  Mindemellett viszont egy kalandfilmmel is jelentkezik majd 2017-ben, amelyben Daniel Radcliffe kapta a főszerepet.

A The Belko Experiment ráadásul ismerős arcokat is felvonultat majd. Például a Stan Agains Evil című sorozatban bohóckodó John C. McGinley. Valamint a The Walking Dead egyik genyája, Michael Rooker is felbukkan majd a filmben. Utóbbi színész feltűnése mondjuk nem is csoda, ez már a negyedik olyan filmje, amihez James Gunn-nak is köze van.

A tengerentúlon 2017. márciusának végén szeretnék bemutatni a filmet. Az viszont jó kérdés, hogy a magyar mozikban vevők lehetünk-e majd egy jó kis irodai horror darabra. Hátha. Teljes előzetes amúgy még nem érkezett, erre még várnunk kell egy kicsit. Igaz a héten az ígéretek szerint befut majd az is. Addig viszont egy kedvcsinálóval kell beérnünk.

Megosztom:Share on Facebook0Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn0Email this to someone
CLOSE
CLOSE