Itt A köd sorozat előzetes – Frissítve!

Hirdetés

Továbbra is dörzsölhetik a tenyerüket a Stephen King rajongók. Az író egy korábban ugyan már feldolgozott története elevenedhet meg a képernyőn. A köd sorozat előzetes formájában már nézhető.

Nem lesz rossz évük a Stephen King rajongóknak. Egyrészt nem régiben kiderült, hogy J. J. Abrams egy a Stephen King által megálmodott világban játszódó sorozatot szeretne készíteni. Ez mondjuk idén még biztos nem érkezik meg, az ötlet azonban elég vagány.

Aztán ott van Pennywise, aki a vásznon elevenedhet meg. Az előzetes alapján pedig valami zseniális feldolgozással nézhetünk majd farkasszemet. Tegyünk említést a Setét toronyról is, ami ugyan kicsit később, de még idén érkezik a mozikba. Talán nem okoz csalódást az sem.

Illetve ha már Stephen King hírek, akkor ne feledjük azt sem, hogy King fiával, Joe Hill-el közösen készít egy regényt, aminek a megfilmesítését már lefoglalták. Ha odajutunk erről is lesz külön írásunk.

Mindezekhez pedig egy sorozatot is hozzátehetünk. A Spike nevű kábelcsatorna ugyanis berendelte A köd széria változatát.

A csatorna egyelőre egy évadban biztosan gondolkozik, ez 10 részt tartalmaz majd és júniusban tűzik műsorra.

A köd sorozat producere és írója Christian Torpe, aki az alapanyagért is odavan és igyekezett egy a könyvhöz méltó szériát tető aláhozni. Ezt ő mondja, mi csak egyelőre bizakodunk ebben.

A köd kapcsán perszer rögtön felrémlik bennünk a 10 évvel ezelőtti mozifilm. Akkor Frank Darabont ülhetett a rendezői székbe és szerintem elég ütősen dolgozta fel a King történetet. Remek moziélmény volt, talán kiszámítható, de mégis baromi ütős befejezéssel.

Abban azért meglehetősen biztosak vagyunk, hogy A köd sorozat valamelyest más irányba kell, hogy elinduljon.

A köd előzetes nem ad sok támpontot. Az biztos, hogy a kisváros adott lesz, a rejtélyes köd megérkezik, aki pedig belekerül tuti, hogy megőrül. Úgy tűnik, hogy hőseink nem csak a hipermarketbe szorulnak be, hanem talán több helyszínünk is lesz. A múlt titkai is felszínre kerülnek, hiszen talán pont King-től tudjuk, hogy mindenki szekrényében vannak csontvázak.

A külvilágtól elzárt kisváros gondolata, amúgy meglehetősen hajaz A búra alatt című szintén King történetre. Reméljük, hogy A köd sorozat azért ütősebb lesz, mint az említett másik regény szériásított feldolgozása.

A főbb szerepekben Morgan Spector, Frances Conroy, Alyssa Sutherland, Gus Birney, Dan Butler, Luke Cosgrove, Danica Curcic, Okezie Morro, Darren Pettie, Russell Posner és Isiah Whitlock Jr. tűnhet fel.

Premier 2017. június 22.

A köd sorozat előzetes:

Köd sorozat előzetes #2:

Megosztom:Share on Facebook0Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn0Email this to someone
CLOSE
CLOSE