Jason Statham cápa ellen húzhat kesztyűt!

Hirdetés

Végre hivatalosan is megkezdődtek a munkálatai a Meg című filmnek. A történetben egy Jason Statham cápa ellen vonul hadba. Ráadásul egy kihaltnak hitt, óriás szörnnyel lesz dolga.

A Meg című cápás akció-horror már jelentős kalanddal bír. Még annak 2006-ban úgy tűnt, hogy a New Line Cinema égisze alatt készülhet el a film, akkor 80 millió dollárt különítettek volna el a projektre. Csak az előkészületek során a stúdió úgy járt, mint egyszeri adófizetők az MTK-stadionnal. Kiderült, hogy egy kicsivel több pénzre van szükség, 200 millió dollárról szóltak a hírek. Erre a stúdió nem tehetett mást, ösztönösen behúzta a vészféket és azt mondta, hogy 125 millió a maximum, ebből tessék gazdálkodni.

Végül addig ment a tökölés, hogy a jogok vissza szálltak az eredeti tulajdonoshoz. Aztán a Warner Bros. döntött úgy, hogy csenget a jogokért, így kerülhetett ismét sínre a tervezet.

Ezt követően beindultak az események. Úgy nézett ki, hogy Eli Roth lehet a direktor, ám végül mégsem ő, hanem Jon Turteltaub lett a befutó, akitől A nemzet aranya filmeket láthattuk. Illetve legutóbb a Last Vegas forgatásain volt érdekelt.

A sztori alapját Steve Alten regénye adja, amelyből Dean Georgaris (Lara Croft: Tomb Raider, A felejtés bére) illetve Jon és Eric Hoeber (Red, Csatahajó) készítettek forgatókönyvet.

A rendező pedig már a kezdetektől úgy gondolkozott, hogy Jason Statham kapja a főszerepet, ebben pedig nem is volt hiba. Mellette még  Li Bingbing (A kaptár: Megtorlás), Cliff Curtis (Fear the Walking Dead), Rainn Wilson (Juno), Ruby Rose (Orange is the New Black), Ólafur Darris Ólafsson (A barátságos óriás) és Masi Oka (Hősök) is feltűnik.

A sztori szerint egy mélytengeri tengeralattjáró merül alá, hogy tudományos kutatásokat végezzenek a fedélzetén lévők. Azonban a mélyben olyan dolog történik, amire hőseink még legmerészebb álmaikban sem gondoltak. Megtámadja őket egy kihaltnak hitt óriás cápa. Ezt követően a jármú a Csendes-óceán legmélyebb pontjára zuhan, a bent lévők pedig csak remélik, hogy élve kijutnak. Egy mélytengeri búvár (Jason Statham) siet a segítségükre, akinek egy 25 méteres őslényen kell előbb átverekednie magát.

A forgatások Új-Zélandon zajlanak. Jason Statham cápa elleni harca viszont csak 2018 márciusában számíthatunk, a hosszú utómunkálatok miatt.

Megosztom:Share on Facebook0Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn0Email this to someone
CLOSE
CLOSE