Jöhet a Train to Busan amerikai remake

Hirdetés

Na tessék. Nem is kellett olyan sokat várni arra, hogy a tengerentúlon lecsapjanak a dél-koreai horrorsiker jogaira. Ennek fényében a közeljövőben el is készülhet a Train to Busan amerikai remake.

A Train to Busan című dél-koreai horror nagy korrekt volt. Egy elég jól összerakott zombis film, amelyben szerencsére nem feltétlen az agyhalottak kapják a főszerepet, hanem kellően igényes darabról beszélhetünk, így pedig nem is csoda, hogy sikeres alkotássá vált Sang-ho Yeon rendezése.

A helyzet az, hogy időközben egy előzményfilm is készült, Seoul Station címen, igaz ez már egy animált változat. Ez mondjuk nem annyira meglepő, hiszen Sang-ho Yeon korábban animációs filmeket készített. A Train to Busan volt az első élőszereplős alkotása. Úgy néz ki tényleg bejött a dolog.

A kaland amúgy még 2016 májusában kezdődött, amikor bemutatták a Cannes-i Filmfesztiválon az alkotást. Ezt követte egy nyári hazai bemutató, majd néhány másik országban is fesztiválokon mutatkozhatott be először az alkotás. Kanadában és Ausztráliában, Németországban vagy éppen Angliában. Igazából a világ nagy részén már találkozhatott a filmmel az, aki akart.

Mindemellett amúgy 8 díjat is sikerült bezsebelnie a Train to Busan-nek, illetve 5 másik jelölésre is futotta.

Erre pedig naná, hogy más stúdiók is felfigyeltek. Egészen pontosan a francia Gaumont, ám ennek ellenére nem francia nyelven alkotnak, hanem egy Train to Busan amerikai remake lehet a végeredmény.

Az érdeklődés állítólag nagy volt, a Fox, a Sony, valamint két másik francia cég a Studiocanal és az EuropaCorp is érdekelt volt. Utóbbi kettő talán tapasztaltabb is angol nyelvű filmek terén, hiszen ők rendszeresen mutatnak be ilyen filmeket.

Mégis a Gaumont lett a befutó, ők szerezték meg a jogokat. A cég feje elárulta, hogy Cannes-ban figyeltek fel a Train to Busan-ra. Ez lesz az első Los Angeles-i melója a filmóriásnak. Sidonie Dumas ügyvezető hozzátette, hogy bízik benne ennek a lépésnek köszönhetően a koreai filmgyártás is nagyobb figyelmet kap majd.

Azt még egyelőre nem tudni, hogy kik kaphatnak szerepet a filmben és kinek a kezébe lesz a rendezői staféta.

Az eredetii film az elmúlt időszak egyik legsikeresebb dél-koreai filmje lett. Mi itt írtunk róla.

Megosztom:Share on Facebook0Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn0Email this to someone
CLOSE
CLOSE