John Wick 2 – Kritika

Hirdetés

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy megnézhettem John Wick 2. részét a magyar bemutató előtt. Ez az írás azonban nem egy kritika vagy elemzés, hanem egy exkluzív óda a filmhez. Ezt ugyanis egy akciófilm-kedvelő sem hagyhatja ki!

John Wick első részével úgy találkoztam, hogy az ismerőseim ajnározták. Ez mindig jól szokott elsülni, így megnéztem, és természetesen nem csalódtam. Jól megkoreografált bosszúfilm a csúcsformában levő Keanu Reeves főszereplésével. Nem akart több lenni, mint ami, egy profin megszerkesztett stílusos akciófilm, amely el is nyerte sok mozirajongó tetszését. A kiskutyájáért és kocsijáért végül 84 emberélet elvevő, visszavonult bérgyilkos sikeres története után nem volt kérdéses, hogy elkészül a folytatás. Ritkáság számba megy, ha egy film folytatása jobb, mint az első rész, de szerencsére a John Wick: Második felvonás rácáfol a folytatások negatív sztereotípiáira.

A film rendezője, Chad Stahelski eredetileg kaszkadőr volt (a Mátrixban egyébként éppen Keanu Reeves dublőre volt); a John Wick projekt az első munkája rendezőként, és szerintem egy rendező sem kívánhat sikeresebb debütálást.

A film története ott folytatódik, ahol az előző rész abbamarad. Történetileg és adrenalin tekintetében is. Miután Jonathan Wick visszaszerzi a kocsiját, végleg abba akarja hagyni a bérgyilkosos, durva életét. Ez azonban nem jön össze, ugyanis egy régi kollégája keresi fel, egy adósság ügyében, amelyet akkor „halmozott fel”, amikor a lehetetlent küldetését végezte a felesége miatt.

Kiderül, hogy nincs más választása, ki kell egyenlítenie a tartozását, amely nem más, mint a felbérlő férfi testvérének megölése. Itt természetesen bonyodalmak adódnak, így végül nem csak a nő emberei akarnak bosszút állni, de még az a férfi is üldözőbe veszi, aki felbérelte a munkára. Nemsokára vérdíjat tűznek ki John Wick-re, így az országban levő összes bérgyilkos üldözni kezdi a mi hősünket. Hogy mi sül ebből ki? Minden jó!

Az első részhez képest a második felvonás rátesz nem is egy, hanem egy tucat lapáttal. Több akció, több hulla, több bonyodalom, emellett pedig több érdekes karakter. Az, hogy Laurence Fishburne a Mátrix után ismét Keanu Reeves-szel szerepel egy filmben, külön pikantéria, de rajta kívül is hemzseg a film kiváló karakterekkel. A főgonoszt egy általam ismeretlen olasz színész, Riccardo Scamarcio kapta. Ő, bár nem annyira ismert, mint az első részben megismert, Trónok harca rajongók által közutálatnak örvendő Alfie Allen, de kellőképp pszichopata ahhoz, hogy tartsunk tőle.

John Wick-re vadászik még a rapperből színésszé avanzsált Common, aki kiválóan hozza a keményfiút. Peter Starmore régi kedvencem, és mi mást játszana benne, mint orosz rosszfiút. Szerencsére az első részből sikerült minden fontosabb színészt átmenteni. Így Ian McShane, John Leguizamo és Lance Reddick is szerepet kapott a filmben. Érdekes még megemlíteni Ruby Rose-t, aki a „rosszak” csapatát erősíti, és azzal, hogy süket-néma, érdekes színt visz a történetbe. Ja, és Franco Nero is feltűnik.

És hát a film… A mozi egy két órás adrenalinbomba, ahol az ember néha az ülés karfáját szorongatja. Néha felszisszent egy-egy jelenet után, vagy a fejéhez kap. Minden olyan tökéletesen van megkomponálva, hogy sokszor a lehetetlent is elhisszük. John Wick túltesz Rambo-n vagy Schwarzenegger-en, hogy John McClane-ről vagy Liam Neeson-ről ne is beszéljünk. Egyszemélyes hadsereg, aki az akciómozik hőskorából hoz át némi nosztalgiát nekünk, de e mellett olyan elegáns, mint James Bond.

Ha már megemlítettem az eleganciát; John Wick nem működne ennyire, ha csak öncélú gyilkolászás lenne, de a film olyan stílusjegyekkel dolgozik, amely előnyére válna minden akcióhősnek. Itt nem csak az öltözködésre gondolok, hanem az egész körítésre. A szálloda, a Continental, az egész bérgyilkos-hálózat ötletesen van kitalálva, a szabályokkal együtt. Rengeteg egyedi, és eddig nem látott halálmódot vonultat fel a hősünk, amelyek közül elképesztően jól sikerültek a többi bérgyilkosok ellen elkövetettek. (SPOILER: a ceruzás visszautalás egyszerre volt komikus és morbid). A főgonosz ellen vívott face to face harc is egészen ütősre sikeredett.

Kifejezetten tetszik, hogy nem ilyenre vártunk, és persze előrevetíti az esetleges (?) folytatás lehetőségét. Még amit érdemes megemlíteni, az az akciók alatt futó zenei aláfestés, na jó, nem festés az, hanem dübörgés. A szórakozóhelyen levő is durván jól el van találva, a klasszikus zenei elemeket felvonultató taktusról nem is beszélve. Az üvegpalotás részben felvett jelenetek pedig olyanok, amikért én, egyszerű moziszerető ember, nagyon tudok rajongani. Hogy a francba nem látszik a kamera, amikor mindenhol üveg van, és az operatőr körbe-körbe forog, ugrál. Óriási. A film egyébként a cikk írása közben 8,4 ponton állt az IMDb-n, a mértékadónak mondható nemzetközi filmes portálon, ami megsüvegelendő teljesítmény.

Ezt a filmet minden akciófilmet szerető embernek meleg szívvel ajánlom, egészen biztosan nem fog csalódni. A John Wick 2. felvonás ugyanis műfajában szerintem az utóbbi évtized egyik legjobb, legkorrektebb alkotása. Még most is kiráz a hideg, ha a filmre gondolok. Csak vulgáris kifejezéseket tudnék írni arra, hogy én hogyan is minősíteném (valahogy így: kib..tt k…a jó). Nem tudom elképzelni, hogy ne legyen folytatása, de ez így van rendjén.  Szóval emberek, moziba be, kapaszkodás indul! Jó szórakozást!

Ui.: Keanu Reeves 52 éves… Elképesztő.

Szerintem: 10/10

Megosztom:Share on Facebook0Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn0Email this to someone
CLOSE
CLOSE