Késik a The Predator

0
3

Habár már megkezdődtek a The Predator film forgatásai, úgy tűnik a stáb mégsem fog tudni időben végezni. A stúdió ezért csúsztatott egy kicsit a premierdátumon.

Shane Black és csapata ugyan már februárban neki láttak a The Predator forgatásainak, úgy tűnik, hogy mégsem tudnak majd időben végezni. A terv úgy hangzott, hogy a stúdió 2018. február  9-én mutatja be a végeredmény. Ám ez a dátum tarthatatlan. Plusz félévre van szüksége a filmeseknek arra, hogy mozikész állapotba hozzák a filmet – amelynek egyébként még mindig nem fejeződtek be a forgatásai.

A 20th Century Fox a napokban kifejezetten jó hírekkel szolgált egyébként a rajongók számára. Ugyan nem horrorfilmes fronton hozták ezeket a jó híreket, de premierdátumokat kaptak az Avatar-mozik. Valamint az is kiderült, hogy a 2018-as év X-Men fronton sem lesz gyenge, három a témában érkező filmre is számíthatnak a rajongók.

Viszont a stúdió részéről a feketeleves sem maradt el. Kiderült ugyanis, hogy a The Predator jövő februári bemutatójából nem lesz semmi.

A stúdió úgy döntött, hogy 2018. augusztus 3-án mutatják be a filmet. Kár.

Az augusztus amúgy érdekes filmes szempontból. Jó ideig inkább amolyan lecsengő hónapoknak számított és nem feltétlen a sikervárományos alkotásokat datálták erre az időpontra. Az elmúlt években viszont több alkotás is rácáfolt erre. Bízunk benne, hogy a The Predator esetében is hasonlóra számíthatunk.

A filmről amúgy továbbra sem túlságosan sokat tudni. Shane Black úgy hivatkozott az alkotására, hogy inkább egy fajta folytatása lesz az 1987-es filmnek. Mondjuk az már biztos, hogy Arnold Schwarzenegger nem tér vissza. A színésznek nem igazán tetszett az a forgatókönyv, amit kapott. A készítők pedig nem akartak neki nagyobb szerepet adni, így búcsút intettek egymásnak.

A The Predator már a hatodik alkotás lesz ebben a filmes univerzumban. A sort a már említett 1987-es Ragadozó nyitotta, majd jött 1990-ben a folytatás. Ezt két egészen felejthető Alien vs. Predator film követte. Majd 2010-ben Antal Nimród rendezésében készült a legutóbbi próbálkozás.

Hozzászólok

Please enter your comment!
Please enter your name here