Kezdhetjük ízlelgetni: Démonok között 3

Hirdetés

A New Line Cinema és a Warner úgy tűnik, hogy nagyon rápörgött a horrorfilmekre. A napokban bejelentették, hogy a Démonok között 3. részét is szeretnék elkészíteni.

Trilógia lesz a Démonok között. Na mondjuk ezen azt hiszem csak az lepődik meg, aki… hmm… talán senki.

Az első rész is kasszasiker volt, a második pedig még a korábbi bevételeket is felülmúlta. Sőt, 2016 legnagyobb bevétellel rendelkező horrorfilmje lett a végeredmény. Badarság volna ezt nem folytatni.

Ráadásul már korábban is lehetett hallani arról, hogy a stúdió talán egy horrorfilmes univerzumot kanyarintana a Démonok között című horrorban megismert sztori közé. Ennek ugye az első kézzel fogható bizonyítéka az Annabelle volt, aminek hamarosan bemutatják a folytatását is.

Emellett a stúdió a Démonok között 2. részében feltűnt apáca karakterének is önálló filmet adna, sőt a Crooked Man nevű figura, aki szintén a második felvonásban tűnt fel, önálló filmben brillírozhat.

A Démonok között 3 forgatókönyvén ismét David Leslie Johnson dolgozhat, a stúdió pedig a premier időpontját még nem jelölte ki. Illetve azt sem tudni, hogy ki lesz a rendező. Úgy gondoljuk, hogy talán James Wan kegyeit szeretnék újból elnyerni. A dolognak pedig két oldala van. Egyrészt pont a Démonok között kedvéért tért vissza a direktor a horrorfilmekhez, miután azt mondta, hogy ezzel a zsánerrel felhagyna. Tuti szívügye ez a történet. Viszont kérdés, hogy az Aquaman munkálatai mellett, hogy és még inkább mikor lesz ideje. A DC-s szuperhős önálló filmjét májusban kezdték forgatni, nem tudni mikor érnek a munkálatok végére. Talán pont ezért nincs premierdátum sem. Ami jó hír lehet a rajongók számára, hogy mindkét film a Warner érdekeltségébe tartozik. Az viszont biztos, hogy nagy kár volna elvenni Wan-tól a rendezést.

A két főszereplőnk szinte biztos, hogy visszatér. Legalábbis a bejelentésben azt írták, hogy Lorraine és Ed Warren újabb kalandját ismerhetjük meg. Így aztán Vera Farmiga és Patrick Wilson nélkül elképzelhetetlen a dolog.

Farmiga egyébként pont most kezdte el a Godzilla 2. részének forgatásait, Patrick Wilson pedig a fentebb említett Aquaman filmben érdekelt.

Türelmetlen várjuk a további fejleményeket a Démonok között 3. részével kapcsolatban. Ezeket pedig természetesen veled is megosztjuk majd.

Megosztom:Share on Facebook0Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn0Email this to someone
CLOSE
CLOSE