Megint téma az új Péntek 13 film

Hirdetés

A Halloween jött, látott és győzött. Ennek fényében pedig nem is csoda, hogy ismét szárnyra kaptak a pletykák egy új Péntek 13 filmmel kapcsolatban.

Mike Myers, Jason Voorhees és Freddy Krueger. Kiváló hármas, akik klasszikusnak és megkerülhetetlennek nevezhetőek a horror műfaján belül.

Myers úr megkapta az új filmjét, amely már a magyar mozikban is látható – a tengerentúlon meg elég nagyot szólt. A soron következő delikvens pedig akár Jason Voorhees is lehet.

Egy esetleges újabb Péntek 13 film kapcsán már régóta lehet hallani pletykákat. Több elképzelés is volt az elmúlt időszakban arra, hogy miként is lehetne újból életre kelteni a maszkos gyilkost. Megesett, hogy a forgatókönyv nem volt tökéletes vagy éppen a terveket szövögető stúdiónál húzták le a rolót.

A The Hollywood Reporter információ szerint most LeBron James cége, a SpringHill Entertainment és a Vertigo Entertainment fogott össze, hogy tető alá hozzák a folytatást.

Kérdés, hogy a történetet illetően mik a tervek. Ezzel kapcsolatban ugyanis érdekesség lehet, hogy az eredeti, 1980-as film forgatókönyvének jogai visszakerültek Victor Millerhez. Máskérdés, hogy ebben a sztoriban igazából nem is Jason Voorhees volt a főgonoszunk.

A dátumokat illetően még abszolút nulla információ áll rendelkezésünkre, de valószínűleg még jó ideig várnunk kell erre a sztorira. Rendezőről, forgatókönyvíróról és szereplőkről ugyanis még semmit sem tudni.

Megosztom:Share on Facebook0Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn0Email this to someone
CLOSE
CLOSE