A Mérnökök visszatérnek az Alien-folytatásban

Habár az Alien nyáron futott be a mozikba, mégis zakóba öltözött a premiereket követően. A bukta azonban nem szegte Ridley Scott kedvét, aki úgy néz ki, hogy még mindig folytatni szeretné a sztorit.

Sajnáljuk azt, ami az Alien: Covenant-tel történt. Igazából Ridley Soctt új filmje talán nem is volt olyan rossz. Mégis a várakozások alatt teljesített, a vérbeli rajongók pedig talán nem azt és nem úgy kapták, ahogy szerették volna.

Ezzel a legnagyobb probléma a stúdió szempontjából az lehet, hogy pénzügyileg is megsínylette a dolgot a film. Meglehetősen gyengén teljesített a Covenant, ami egyáltalában kérdésessé teszi a folytatást.

Ridley Scott mondjuk már a premier előtt úgy nyilatkozott, hogy még egy filmet akar, aztán kilátásba helyezte egy újabb trilógia elkészítését is. Az viszont kérdés, hogy a bukás mennyire befolyásolja a dolgokat. A stúdió egyelőre nem sokat mondott. Hivatalosan nem adtak zöld utat a projektnek. Igaz azt sem mondták, hogy biztosan nem lesz semmi az egészből.

Sőt vélhetően Ridley Scott kiharcolja az újabb Alien filmet, aminek már címet is adott.

Erre utal egy a rendezővel készült videóinterjú is, ahol ismét a folytatással kapcsolatos terveiről beszélt a direktor.

„Jelenleg is készül a forgatókönyv. Három vagy négy különböző fél érkezik, hogy kivizsgálják a Covenantban történteket. Ezek közül a Mérnökök lesznek az egyik fél, akiket hazatérve egy szinte teljesen szétvert bolygó fogad. Úgy gondolom, hogy az ő hajóik rendszeresen jönnek-mennek. Amolyan űrkertészként szoktam rájuk gondolni. Aztán, hogy innen hova megyünk… a bolygóra… aztán amikor ez megtörténik… de nem fogom elárulni az egész sztorit.”

Úgy tűnik tehát, hogy a bolygón maradtak túlélők, ha pedig így van nyilván a tettest is keresni fogják. Az nem is annyira kérdés, hogy a földi központ is mozgolódik majd az ügyben, illetve ezek szerint ott lesznek a Mérnökök. Az viszont jó kérdés, hogy a másik egy vagy kettő fél kik lehetnek. Az sem mellékes, hogy vajon miként és hol történik meg a találkozás?

Esetleg az is benne van, hogy az LV-426-os bolygóra látogatunk el, ahol az eredeti film zajlik?

A kérdésekre még jó ideig várhatjuk a válaszatok.

Addig viszont itt a Ridley Scott-tal készült teljes interjú videója:

Megosztom:Share on Facebook21Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn0Email this to someone
  • Alcatraz

    Alien vs Predator filmek a legjobbak.Egyik a másik nélkül nem jó.Ők méltó ellenfelek egymás számára.

CLOSE
CLOSE