Paráztatós videón az Ördögűző sorozat

Hirdetés

Szeptember 23-án indítja útjára a Fox az Ördögűző sorozat változatát, amitől őszintén szólva egészen sokat várunk. Főleg a legújabb videó fényében, ami meglehetősen paráztatósra sikeredett.

Már az első Ördögűző sorozat előzetes is meglehetősen fainra sikerült, a Fox most egy újabb úgy nevezet sneak peak-et tett közzé, amelyben néhány jelenet mellett megszólal a sorozat producere Jeremy Slater is.

Magát az Ördögűző filmet talán aligha kell bárkinek is bemutatni. Egy korszakos alkotásról van szó, ami mind a mai napig megállja a helyét. Egy igazi ütős élmény, ami nem hagyja nyugodni az embert és bőven elborzasztó hatással bír.

A Fox pedig nem régiben bejelentette, hogy a legendás történetből sorozatot készítenek. Fogadhattuk volna akár ódzkodva is a bejelentést, viszont az elmúlt időszakban többségében jól sikerültek a hasonló mozifilmek sorozatos átiratai. A Bates Motel, a Hannibal vagy akár az Ash vs. Evil Dead sem vallott szégyent. Talán a Sikoly esetében más a helyzet, de lehet csak én vagyok egy kicsit elégedetlen.

Az Ördögűző sorozat esetében viszont szintén minden esély megvan a sikerre. A sorozat megvalósítója és producere az a Jeremy Slater, akitől nem rég A Lazarus hatást vagy az új Fantasztikus Négyes filmet láthattuk. Ezek mondjuk nem feltétlen olyan dolgok, amelyek minőségi mércét jelentenek. Habár előbbiben azért azt gondolom bőven volt fantázia és nem csak Slater hibája, hogy nem sikerült kimaxolni a dolgot.

Az első felvonás rendezése pedig szintén jó kezekbe került, a Majmok bolygója rendezője Rupert Wyatt adhatta ki a vezényszavakat.

A történet főhőse két atya, akik meglehetősen ellentétei egymásnak.

Tomas Ortega atya (Alfonso Herrera) egy fiatalabb pap, tele ambíciókkal. Chicago külvárosában vezet egy kisebb templomot.

Paráztatós videón az Ördögűző sorozat

A másik főhősünk pedig egy sokat tapasztalt figura, Marcus Brennan atya (Ben Daniels), aki egy modernkori templomos lovag, aki a színtiszta gonosz ellen küzd a Vatikán jóváhagyásával. Hőseink útja pedig egy szörnyű eset miatt keresztezi egymást.

A Rance családban ugyanis nem mindennapi dolgok történnek. Az apa kezdi elveszíteni a józan eszét, de lányai is furán viselkednek. Felesége pedig azt állítja, hogy házukban érzi a gonosz jelenlétét, ezért Tomas atyához fordul segítségért.

A fiatal pap azonban végül Marcustól kér segítséget, de még talán ekkor sem tudja, hogy az élete hamarosan örökre megváltozik.

Az Ördögűző sorozat új videójában akad néhány izgalmas jelenet, főleg a videó vége felé. Valamint Jeremy Slater producer is megoszt velünk néhány gondolatot, illetve néhány szereplő is megszólal.

A széria szeptember 23-án kezd a Fox-on. Tűkön ülve várjuk, hogy mi sül ki belőle.

Megosztom:Share on Facebook0Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn0Email this to someone
CLOSE
CLOSE