A setét torony menő plakátot kapott

Hirdetés

Habár az eredeti tervek úgy szóltak, hogy idén februárban bemutatják A setét torony filmes feldolgozását, a stúdió mégis a nyári premier mellett döntött. Az első előzetest még várjuk, viszont egy remek plakát már érkezett.

2017. július 28-án érkezik meg a mozikba a Stephen King-féle A setét torony első filmes feldolgozása. A dolog már régóta terítéken van filmes körökben, viszont a filmváltozat elkészítése mégis hosszú időt váratott magára. Igaz azóta elég komolyak a tervek, ugyanis nem csak egyetlen filmben gondolkoznak a producerek. Sőt volt egy felvetés, mely szerint akár egy sorozattal is megerősítenék az univerzumot.

A történet szerint Jake, egy 11 éves New York-i fiú érdekes jeleket fedez fel a világban, ezek segítségével pedig eljut egy másik dimenzióba, a Közép-Világba. Ezen a helyen találkozik a harcos Rolanddal, akinek a célja, hogy a Vég-Világba jusson. Szeretné megtalálni az idő és a tér központját, a Setét tornyot. Az odajutás azonban közel sem egyszerű dolog, hiszen hőseink útját a feketébe öltözött ember, Walter Padick keresztezi.

Utóbbi karaktert Matthew McConaughey alakítja, míg Roland bőrébe Idris Elba bújhatott. Jake szerepében pedig a fiatal Tom Taylor tűnik fel.

A film rendezését Nikolaj Arcel dán rendező vezényelhette, akinek hasonló minősítésben a Politikai pókhálót, a Titkok szigetét vagy az Egy veszedelmes viszony című filmet köszönhetjük. Íróként azonban a remek dán krimiken, a Q ügyosztály történeteit bemutató szérián (Nyomtalanul, Fácángyilkosok, Palackposta) is ügyködött.

Kíváncsiak vagyunk, hogy milyen lesz a végeredmény. A várakozások talán egészen magasan vannak. Habár az is tény, hogy sok kézzel fogható dolgot még nem kaptunk.

Az első trailer még várat magára, bár az említett júliusi premiert figyelembe véve talán már nem sokat kell a tűkön ülnünk, hogy a mozgóképes anyag megérkezzen.

Nem szeretek jóslatokba bocsátkozni, de mivel megérkezett az első hivatalos plakát, így benne van a pakliban, hogy a héten egy trailerrel is gazdagabbak leszünk.

A poszter kifejezetten hangulatosra sikerült. Tényleg el tudjuk hinni, hogy másvilágok is léteznek.

Megosztom:Share on Facebook0Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn0Email this to someone
CLOSE
CLOSE