Sóhajok – Kritika

Dario Argento Anya-trilógiájának első részével, a Sóhajokkal olyan mércét állított fel, melyet a két azt követő folytatás még megközelíteni is alig tudott (ez a közelítés leginkább a Pokolra vonatkozik, mivel az még minőségire sikeredett, de a Könnyek anyja már szinte nevetségesen szarra).

A történet középpontjában Suzy Bannion áll, aki egy híres német tánciskolába szeretné eltanulni a balett csínját-bínját. Érkezésének éjszakáján viszont brutálisan megölnek egy diáklányt, ezzel pedig kegyetlen gyilkosságok láncolata indul el. Suzy szép lassan el is kezd nyomozni, ennek eredményeképp pedig sötét titkokra bukkan az iskola múltjával kapcsolatban, amelyeknek a boszorkánysághoz is köze van. Viszont az idő nem neki kedvez, hiszen a gyilkos őt is kiszemelte, így iparkodnia kell, hogy megfékezze a gonoszt.

Már az elején szeretném leszögezni, ebben a darabban nem a sztori zseniális, hanem a megvalósítás. Hiszen a forgatókönyv szinte bot egyszerű, óriási fordulatokat se tartalmaz, de mégis sikerült egy nagyszerű, már-már művészhorrort rittyenteni belőle.

 

A fentiekhez szükség volt Argento-ra és utánozhatatlan stílusára. Azonnal itt van az atmoszféra, amit félelmetesen jól teremt meg. A rikító színekben pompázó képi-világ, a hátborzongató zene és a tökéletes operatőri munka. És akkor még nem ejtettem szót a remek díszletekről és azok kihasználtságáról.

A legtöbb cselekmény helyszínéül szolgáló épület groteszk színekben pompázó falaival és a furcsa világítással elég erősen tudja pumpálni az emberben a félelemérzetet.

Mivel horrorfilmről beszélünk, érdemes megemlíteni a gyilkosságokat is, melyek elég brutálisra sikeredtek és még mai szemmel is kifejezetten sokkolóak. Főleg a legelső, ott még én is erősen megszorítottam fotelem karfáját, pedig nem kevés, igazán véres darab áll már mögöttem.

Mindent összevetve, ez egy igazi horror klasszikus, mely feledhetetlen élményt nyújthat nyitottabb nézőinek. Hogy mire értem ezt a nyitottságot? Arra, hogy aki esztelen mészárlást, pergő cselekményt és jó sok fedetlen női keblet vár ettől a filmtől, az baromi nagyot csalódhat benne. Viszont, aki “mélyebben akar elmerülni” a horrorban, annak igazi ínyencfalat lehet. Mégpedig azért, mert itt a cselekmény szép komótosan halad előre. A gyilkosságok is ügyesen vannak elhelyezve a történetben és az egésznek olyan stílusa van, mely egyfajta szemszögből nézve zseniális, viszont valakinek totál gagyinak is tűnhet.

Egy szó, mint száz, tessék vigyázni ezzel a darabbal, ennek ellenére én csak ajánlani tudom, mert nem egy ócska tucatmű. Sőt, ez már nem is igazán horror, ez már művészet.

Értékelés: 10/10

Évszám: 1977
Eredeti cím: Suspiria
Játékidő: 98 perc
Rendező: Dario Argento
Forgatókönyvíró: Dario Argento, Daria Nicolodi
Főszereplők: Jessica Harper, Stefania Casini, Flavio Bucci

Megosztom:Share on Facebook0Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn0Email this to someone
CLOSE
CLOSE