Sorozatként folytatódhat A bárányok hallgatnak

0
1

Már korábban is lehetett arról olvasni, hogy a tévében kaphat folytatást A bárányok hallgatnak, ám most még biztosabbnak tűnik a dolog. A CBS berendelte a pilot epizódot!

A THR adott információt arról, hogy a CBS több új sorozat pilotot is berendelt a következő szezonra. Ezek közül az egyik számunkra is érdekes lehet, ugyanis egyre közelebb áll a zöld jelzéshez A bárányok hallgatnak sorozat változata. Pontosabban annak folytatása, ami az egyszerűség kedvéért a Clarice címet viseli.

A főhősünk tehát Clarice Starling lesz, viszont nem ugrunk annyit az időben, hogy ismét Jodie Foster alakítsa a karaktert, a sztori ugyanis félévvel játszódik majd a film története után. Vélhetően egy nyomozós kaland lesz a végeredmény, amelyben még jobban megismerhetjük majd a karakter életét.

Ja, igen! Jodie Foster tehát nem tér vissza, Clarice bőrébe a Pretty Little Liars-ből ismerős Rebecca Breeds lesz látható. Mellett pedig Kal Penn, Nick Sandow és a TWD Abrahamje, Michael Cudlitz is szerepet kap majd.

A széria producerei között Alex Kurtzman és Jenny Lumet nevével találkozhatunk. Egyelőre tehát egy pilot epizódról van szó, de bízunk benne, hogy sikerrel veszik ezt a lehetőséget a készítők és zöld utat kap majd az első évad.