Stephen King – Tortúra – Kritika

Hirdetés

Néhány Stephen King klasszikust szeretnék elővenni. Ennek leginkább az az oka, hogy a napokban nem találtam olyan horrorfilmeket amik megmozgatnának, így gondoltam nekiesek néhány régi klasszikusnak. És hát mivel is kezdhetném, mint a horror egyik nagymesterével, Stephen King műveivel.

Egy fantasztikus könyvből született, sajnos középszerű filmmel nyitnám a sort, az 1990-es Tortúrával. Mint említettem a könyv remek, az egyik kedvencem King-től. Egyszerűen nem lehet letenni, és mikor a végére érsz, legszívesebben elölről kezdenéd az egészet.

Nos, a filmre sajnos ez nem igaz. Kathy Bathes, ugyan megmenti, sőt szinte felejthetetlen a szerepe. Mellette James Caan, alias Sonny Corleone csak eltörpül. De az egész film is erre a sorsa jut. Sokszor kezd unalmassá válni, aztán akkor mindig jön némi feszültség, ami életben tartja az érdeklődést. De körülbelül ennyi. Szerencsés helyzetben vagyok, ugyanis előbb láttam a filmet, mint ahogy a könyvet olvastam, így nem ért csalódás. A könyvről ódákat lehetne zengeni a maga nemében, de most a film a téma, így igyekszem elvonatkoztatni tőle. Bár egyszer-kétszer még biztos előkerül.

A legnagyobb problémám, hogy alapvetően lényeges dolgokat hagytak ki, vagy írtak át, illetve az is, hogy nem voltak elég bevállalósak. Persze a kalapáccsal lábtörés se kutya, de a véres csonkításokat nem merték meglépni, akárcsak a drogfüggőség és a fájdalom okozta kínokat, ami néhol napokig kínozta főszereplőnket. Ezen a film nagyjából simán átlép, pedig igazán lényeges momentumai ezek a történetnek.

Kathy Bates, mint fentebb írtam, nagyon szépen hozza a betegelméjű, fanatikus rajongó szerepét. Neki köszönhető az Oscar, de itt is hiányoltam az íróktól azt, hogy nem ismerjük meg kellőképp a háttértörténetét, márpedig igazán sötét múlttal rendelkezik a hölgy. Remekül alakítja a sokszor eszét vesztett, pszichopata, hirtelen dühbeguruló rajongót, aki szép szavakra, csettintésre képes átalakulni egy félénk, szerelmes asszonnyá, és persze vissza.

James Caan sem nevezhető éppen átlagon aluli színésznek, az ő alakítása sem mondható éppen rossznak, de ez csak asszisztálás Kathy Bates tündöklése mellé. Sajnos keveset kapunk a megtört Paul Sheldon-ból, a lelki civódásaiból, az elfogadásból és a lázadásból. Természetesen ez nem Caan hibája, amit lehet azt hozzátesz a filmhez.

És akkor még ott vannak az ordító logikai hibák. Kezdve az autó megtalálásától, a seriff nyomozásán át Paul Sheldon megmeneküléséig. Mind-mind szépen apránként elvesz egy darabot ebből a remek történetből, és szép lassan egy átlagos King-feldolgozássá silányítja a filmet.

Nagyon nagy kár érte, hiszen rengeteg potenciál van a sztoriban. Egy igazán feszültséggel teli mozit lehetne ebből varázsolni, egy jóval bevállalósabb írói és rendező párossal. Manapság, mikor sorban gyártják a remake-eket, nem bánnám, ha valaki elővenné ezt a művet és megpróbálkozna újragondolni, mert én úgy érzem, hogy nagyon rossz mesélőt kaptunk egy igazán jó történethez.

Végszóként:  ha még nem láttad, nézd meg, de ha teheted inkább olvasd el. Egy rendkívül jó mesét fogsz kapni, egyenesen Stephen King tollából. Ha elsőnek a filmet látod, akkor még valószínűleg tetszeni is fog, fordítva már nagy csalódás érhet. Minden esetre, ha más nem is, Kathy Bates miatt mindenképp ülj le egyszer elé.

6/10

Megosztom:Share on Facebook25Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn0Email this to someone
CLOSE
CLOSE