Szolidan kezdett az Alien: Covenant

Az Alien: Covenant ugyan a bevételi lista élén végzett a nyitó hétvégén, azonban mégis a várakozások alatt teljesített Ridley Scott új filmje.

A tengerentúlon mindösszesen 36 millió dolláros bevételt tudott produkálni az Alien: Covenant. Ezt pedig nevezhetjük sovány és gyenge teljesítménynek. Alapvetően ezzel a hétvégét megnyerte a film az USA-ban. Bár azért tegyük gyorsan hozzá, hogy A galaxis őrzői 2. része 1 millió dollárral maradt alul, holott James Gunn filmje már a harmadik hétvégéjét tapossa. A bevételi lista harmadik helyét az elmúlt hétvégén a Minden, minden szerezte meg, amelyet nálunk majd csak augusztusban mutatnak be.

A Covenant óvatos kezdését érdemes összehasonlítani a Prometheus nyitányával is. A szintén Ridley Scott rendezésében készült előzmény film ugyanis kezdésként 50 millió dollárt tudott kitermelni. Jó érdemes hozzátenni azt, hogy a Prometheus 130 millióból készült, az Alien: Covenant pedig „csak” 95 millióból. De talán ennél jobb kezdésre számított a Fox.

Ettől függetlenül azért nagy panaszra nem lehet ok, a nemzetközi bevételek ugyanis nem alakultak rosszul. Egy hétvége alatt majd 82 milliót hozott a film, így összesen azért 118 milliós bevétellel kalkulálhat a Fox a hétvégét tekintve.

Kíváncsian várjuk, hogy miként is alakul a folytatás, hiszen a Prometheus végül 403 millió dollárnál állt meg. Ebből 126,5 millió dollárt az USA-ban, a maradék majd 277-et pedig a nemzetközi színtéren érte el a film.

Vélhetően azért zöld utat kap majd a folytatás, hiszen már írtunk korábban is róla, hogy Ridley Scott meglehetősen rákattant a dologra, aminek Neill Blomkamp és a Alien 5 az elszenvedője.

A Covenant-ról itt írtunk. A várakozás mondjuk talán nem csak pénzügyi téren maradt el, a film sem lett olyan ütős, mint amiben reménykedtünk. Persze bűnrossznak nevezni így is erős túlzás volna.

Az érdekesség kedvéért az első Alien film annak idején 79 millió dollárt zsebelt be, a második rész 85 milliói jutott, a harmadik 55 millió dollárnál állt meg. Míg a negyedik felvonás 47 millió dollárt bevételt jelentett a stúdió számára.

Az Alien vs. Predator első része 80 milliós, a második 41 milliós bevételt eredményezett. Nyilván ezek inkább csak érdekességek, hiszen az infláció miatt nem igazán mérvadó a dolog. Egyes számítások szerint, ha csak az USA-beli bevételeket nézzük és az inflációt is figyelembe vesszük, akkor még mindig az 1979-es A nyolcadik utas: a Halál című rész teljesített a legjobban.

Megosztom:Share on Facebook0Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn0Email this to someone
CLOSE
CLOSE