The Walking Dead 7. évad 16. rész – Kritika

Hirdetés

Elérkezett hát ez is. Véget ért, a The Walking Dead hetedik évada. Az évaddal együtt lezárult egy korszak is, és kezdetét veszi egy új. Természetesen az majd sajnos csak októberben. Mindent egybevetve szépen összeálltak a dolgok, és méltó lezárása volt ez a lázadásnak, illetve nyitánya egy hosszú, véres háborúnak.

Szinte mindent sikerült belesűríteni az évadzáróba abból, ami ezt a sorozatot jellemzi. Azt hiszem, hogy már az első pár sorból is lejön az, hogy én igazán szerettem, az alapvető hibák, hiányosságok ellenére is. Az alkotók beváltották az ígéretüket, és cliffhanger mentes zárást kaptunk.

Viszont, az összes bábú elfoglalta a helyét a sakktáblán. De igazából erről szólt ez az egész évad. Megismertünk új embereket, méghozzá rengeteget. Megismertük jó néhány karakter indítékát, motivációját, jó és rossz oldalon egyaránt. Láthattunk oldalváltásokat és elvek sutba dobását. Egy teljes évadon keresztül építettek egy következő szezont, és ugyan itt-ott kicsit lassú volt a dolog, de nem volt ez egy rossz évad.

Nos, ahogy az sejthető volt, szegény Sasha halála elkerülhetetlenné vált. Ugyan sikerült némi ultimátumot kötnie Negan-nal, de ez csak ahhoz volt elég, hogy új tervet dobjon össze. Nyugodtan mondhatjuk, hogy mártír halált halt azzal, hogy öngyilkosságot követett el azért, hogy egy kis káoszt okozva, némi segítséget nyújtson Alexandriának, még utoljára. Ő nem tudott volna Eugen-ná válni, és nem is akart.

Vele ellentétben Eugene elfogadta, hogy legalább egy barátjának távoznia kell az élők sorából, és minden tette szép lassan azt bizonyítja, hogy ő bizony oldalt váltott. Ha nagyon akart volna, akkor a lövöldözés okozta káoszban, nyugodtan lefarolhatott volna a Megmentők közül. Ehelyett inkább ott pózolt Negan-nel az epizód végén. Úgyhogy kijár neki is egy seggberúgás a jövőben.

Akárcsak a hulladékkezelő társaságnak. A mocskok jól hátba szúrták Alexandriát. Nekik hála, majdnem elbukott a háború, már a kitörése előtt, és szegény Michonne fejét is bucira verték. Az sejthető volt, hogy nem lehet bennük túlzottan megbízni, de erre nem feltétlen számítottam.

Viszont jó volt látni, hogy az öreg Rick tényleg visszatért. Bármivel is fenyegette Negan mikor ott térdeltek előtte, gyakorlatilag szembeköpte. Hiányzott már ez a vérengzős, méregzsák Rick, épp ideje, hogy visszatért. Természetesen kiszámítható volt, hogy időben érkezik a felmentősereg, de attól még valószínűleg minden rajongó a levegőbe csapott, mikor berepült Shiva a képbe. Igaz, kíváncsi volnék mi alapján válogatta a célpontjait, hogy szövetségeseket nem evett, de kit érdekel. Lényeg, hogy baromi jó volt nézni. Na, és azt is, ahogy Negan szembesül a helyzettel.

Ugyan a harc egy kissé katyvasz volt számomra, nem nevezném épp epikusnak, mint ahogy beharangozták. Megint csak ismeretlen hullák borították Alexandria utcáit, mint ahogy azt már megszokhattuk, pedig záporoztak a golyók rendesen. Na, de ennyi baj legyen. Végül is a háború még csak most kezdődött, fogunk még anyázni elvesztett kedvencek miatt. Efelől semmi kétségem.

Végre megköttetett a szövetség. Alexandria, a Királyság és Hilltop szemben a Megmentőkkel. Ezt vártuk az egész évadban és végre bekövetkezett.

Igazából, már csak az a probléma, hogy októberig tűzszünet várható. Mindenesetre, ahogy elkezdődnek a forgatások, igyekszünk majd mi is új hírekkel szolgálni a nyolcadik évadról, de még egy évadértékelővel is érkezünk a héten. A folytatásig látogassatok minket, mert frissülünk folyamatosan, és olvasgassátok a hazai The Walking Dead rajongói oldalt a Facebookon.

Megosztom:Share on Facebook0Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn0Email this to someone
CLOSE
CLOSE