The Walking Dead 8. évad 1. rész -Kritika

Elstartolt a The Walking Dead 8. évada és ugyan csupa kérdést hagyott maga után, mégis egy egész jó kezdésről beszélhetünk. Részemről az igazság az, hogy kicsit többet vártam egy 100. epizódtól, de nem volt ez rossz. Kaptunk akciót, személyes drámákat, utalásokat, visszakacsintásokat az első epizódra, de mégis hiányérzettel zárta le a néző az adott részt.

Kissé művészire sikerült a nyitány, amit szerintem teljesen felesleges ennyire túltolni ebben a szériában. Egyszerűen nem érzem idevalónak. A flashback, illetve a kérdéses flashback jelenetek teljesen rendben voltak, és még igen nagy jelentőséget fognak magukban hordozni az évad során, így nyilván kapunk is még bőven belőlük. Ezek egyelőre csupa kérdőjelet hagytak maguk után. Na, de persze ez sem probléma, hiszen igen unalmas lenne, ha már most meg is válaszolták volna ezeket.

The Walking Dead 8. évad 1. rész

Várhatóan sikerül egész jó mederbe terelni az eseményeket, ha ezt így folytatják.

Sikerült nagyon szépen megrendezett, látványos akció jeleneteket összerakni. Azt a kérdést most nem feszegetném, hogy a célba lövés mostanság nem megy a társaságnak, erre is megadták már a sorozat gyártói a magyarázatot és vegyük úgy, hogy én el is fogadom ezt. Mindemellett természetesen bele lehetne kötni, de felesleges. Mégis kicsit újszerű, amit láttunk, már persze ennél a sorozatnál. Máshol már ellőtték ezeket a patronokat, elég csak a Lost-ot alapul venni.

The Walking Dead 8. évad 1. rész

Jó volt látni végre egy összeszedett Rick-et, egy jól megszervezett támadást, és külön öröm volt, hogy ezt a sok szereplőt együtt mozgatták a sakktáblán. Lehet, hogy csak az én figyelmemet kerülte el a válasz, de főkérdés az az, hogy ez tényleg így történt-e meg. Illetve az, hogy Rick csak az emlékei közt kotorászik éppen, vagy csak egy vágyott jövőképet láttunk az öregedő seriffről. Bár ezt igazából kétlem, hiszen ki vágyik egy sánta, botra támaszkodó jövőre.

The Walking Dead 8. évad 1. rész

Bizakodhatunk, hogy hamarosan választ kapunk minderre, vélhetően egy igazi combos kis háború keretein belül. A második epizód előzetesét elnézve, nem lesz okunk a panaszra jövőhéten sem, már ami az akciót illeti. A többit meg majd meglátjuk.

The Walking Dead 8. évad 1. rész

Folytatás jövőhét hétfő, este 22:00 Fox TV. Addig pedig ajánljuk figyelmedbe a hazai The Walking Dead Rajongói Facebook oldalt.

Megosztom:Share on Facebook299Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn0Email this to someone
CLOSE
CLOSE