Tony Todd örömmel szerepelne az új Kampókéz filmben

Hirdetés

Jó eséllyel 2020-ban érkezhet meg a mozikba az új Kampókéz film, amely Jordan Peele felügyelete alatt kelhet életre. A részletekről nem sokat tudni, Tony Todd azonban már most jelezte, hogy rá bármiben számíthatnak.

A Horrorpark című filmben találkozhattunk legutóbb Tony Todd-al, akinek horrorfronton nem is kérdés, hogy a Kampókéz filmek és az ottani főszerep hozta meg a sikert. Az előző év végén pedig jött a hír, hogy sok más horror klasszikus mellett a Kampókéz is újabb filmet kap.

Tony Todd a Bloody Disgusting-nak pedig többek között erről is nyilatkozott.

„Mindenképpen szeretnék a film részese lenni, így vagy úgy. Ez szerintem nem is meglepő, hiszen én is azok között voltam, akik segítettek megalkotni ezt a karaktert.”

Az mondjuk kérdés, hogy a készítők mit terveznek. A rendezést jó eséllyel Nia DaCosta vezényelhet, ám nem tudni, hogy ő és Jordan Peele új főszereplőben vagy esetleg akár a Halloween sikerét látva Tony Todd-ban gondolkoznak.

A színész állítása szerint még Peele-vel nem beszéltek a dologról, ami nem is meglepő, hiszen a producer/rendező most a Mi című hamarosan érkező horrorjának utolsó simításaival lehet elfoglalva. Todd mindenesetre kifejtette, hogy nagyon szereti Peele munkásságát, a Mi előzeteséért is odavolt, így aztán számára nem is kérdés, hogy a Kampókéz film jó kezekben van.

Todd tehát kvázi áldását adta a dologra és az újabb filmre, viszont nagyon szeretné kivenni a részét a munkából. A forgatások várhatóan még idén megkezdődnek.

Megosztom:Share on Facebook131Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn0Email this to someone
CLOSE
CLOSE