Továbbtágul a Jurassic World univerzuma

Hirdetés

A Jurassic World sikerét látva egyáltalán nem csoda, hogy a gyártóstúdió csak hamar berendelte a folytatás. A második részről egyelőre keveset tudni, ám az biztos, hogy a Jurassic World univerzuma továbbbővül, a dínók könnyen lehet, hogy kilépnek a parkból.

Nagyon úgy néz ki, hogy a Jurassic World továbbra is kicsit a Jurassic Park, a nagy előd által kitaposott ösvényen kíván mozogni. Legalábbis bizonyos értelemben. Az első rész ugye mindkét film esetében a dinoszauruszokkal teleszórt parkban játszódott. Igaz a Jurassic World esetében a park már megnyitott és úgy tört ki a baj.

Az elveszett világban pedig a dinók már kiléptek a szigetről és a városba keveredtek. Nos úgy néz ki, hogy a Jurassic World univerzuma is ebbe az irányba indul tovább.

Erről egyébként maga Colin Trevorrow, az első rész rendezője, a folytatás producere beszélt.

A szakember pont egy spanyolországi filmes fesztiválon vett részt, ahol az újságírók természetesen a Jurassic World 2. részéről is igyekeztek faggatni őt.

„Az a helyzet, hogy igyekszünk majd párhuzamot vonni az állatokkal való bánásmód és a dinoszauruszokkal való bánásmód között. Állatkínzás, gyógyászati kísérletek, a háziállatok, a bezárt vadállatok és a katonai felhasználás is mind-mind olyan téma, amit érintenénk.”

Ezek alapján jó eséllyel sokkal magvasabb gondolatok is előkerülnek majd a Jurassic World 2. részében.

Ráadásul Trevorrow szerint nem is volt kérdés, hogy emiatt csak is J. A. Bayona kaphatta a rendezést, aki egyedi látásmódjával bele tudja majd vinni azt a pluszt a végeredménybe, amire szükség van.

Az elhangzottakból mondjuk konkrét következtetéseket még nem lehet levonni, de azért néhány elméletünk akad.

Könnyen lehet, hogy a Jurassic World univerzuma olyan irányba megy tovább, hogy akadnak majd cégek, amelyek igyekeznek barátságos dinókat előállítani, hogy aztán házi állatokként adják tovább őket. Ebben azért egyértelműen ott egy izgalmas történetvezetés.

Valamint már a Jurassic World-ben is felbukkant szőr mentén a dinók hadászati hasznosítása. Ha jól emlékszem Vincent D’Onofrio karakter volt az, aki megfogalmazott ezzel kapcsolatban egy gondolatot. Sőt ugye Colin Trevorrow lehetséges irányként már több interjúban is beszélt erről a lehetőségről.

Egy biztos végtelenül izgalmas dolgok sülhetnek ki ebből. Így nem is csoda, ha alig várjuk a premiert. Persze egyelőre türelmesnek kell lennünk, hiszen a Jurassic World 2. része csak 2018-ban érkezik a mozikba.

Megosztom:Share on Facebook0Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn0Email this to someone
CLOSE
CLOSE