TWD: Andrew Lincoln visszatér… de nem úgy, ahogy gondolod

Hirdetés

Habár Andrew Lincoln nem régiben bejelentette, hogy számára a The Walking Dead 9. évad lesz az utolsó, úgy tűnik mégsem akar teljesen elszakadni. A visszatérésről nyilatkozott.

Eddig bírta? Nos, nem teljesen erről van szó. A rajongóknak a kilencedik évadban valóban könnyes búcsút kell majd venniük Rick Grimes-tól. Andrew Lincoln korábban többek között azzal magyarázta ezt, hogy szeretne kicsivel több időt a családjával tölteni. Ez pedig náluk azért izgalmas, mert a forgatások az USA-ban zajlanak, a családja viszont Angliában él.

A búcsú azonban nem tűnik véglegesnek. A színész az EW-nek nyilatkozott és elárulta, hogy a 10. évadra szeretne visszatérni – nem szereplőként, hanem rendezőként „mutatná” meg magát.

Lincoln egyébként 2003-ban a Teachers című sorozat esetében már rendezett, de nyilván a The Walking Dead esetében azonban más lesz a lépték.

Érdekesség lehet, hogy nem ő lesz az első, aki ilyenre vetemedik a szériát elhagyó színészek közül. A kilencedik évad november 18-án debütáló 7. felvonását egy bizonyos Michael Cudlitz rendezte, aki a széria rajongói számára bizonyára ismerős lehet.

A sorozat új évadával kapcsolatos infókat itt gyűjtjük.

Megosztom:Share on Facebook0Share on Google+0Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn0Email this to someone
CLOSE
CLOSE