Rachel Talalay, a Freddy halála – Az utolsó rémálom rendezőjének vezényletével jön az A Babysitter’s Guide to Monster Hunting a Netflixre, amihez befutott az első előzetes is.

A Halloween környéki időszakban már-már rendhagyónak számít, hogy a Netflix beújít borzongatás téren. Ez alatt akár érthetjük azt is, hogy korábbi horror filmek kerülnek be a kínálatba, de nyilván néhány saját gyártású kalandra is számíthatunk.

Ilyen lesz például az Adam Sandler főszereplésével érkező Hubbie, a halloween hőse, és akár az A Babysitter’s Guide to Monster Hunting. A két alkotásban amúgy közös, hogy egyáltalán nem kemény vonalas horrorra kell számítani, inkább egy nevettetős csacskaságra – utóbbi film ráadásul tényleg elég családbarátnak tűnik.

Maga a sztori amúgy Joe Ballarini azonos című könyvsorozatán alapszik, a végeredmény pedig október 15-tól lesz elérhető a Netflix kínálatába. A sztori szerint egy fiatal lány éppen egy kis srácra vigyázz, amikor a szekrényből előjön egy gonosz lény és apró szörnycsatlósai, akik magukkal viszik a fiút. A bébiszitter így aztán igyekszik a srác nyomára akadni, amiben szerencsére segítője is van, hiszen kiderül, hogy a lényeg nem most először támadtak hasonló módon, egy régóta húzódó titkos harc bújik meg a háttérben.

A filmet az a Rachel Talalay rendezte, aki annak idején például a Freddy halála – Az utolsó rémálom című filmet összehozta. A főbb szerepekben Tamara Smart, Ian Ho, Oona Laurence, Troy Leigh-Anne Johnson, Lynn Masako Cheng, Ty Consiglio, Tom Felton és Indya Moore lesz látható.

A Babysitter’s Guide to Monster Hunting előzetes: