Michael Myers már rengeteg emberrel végzett, nem meglepő, hiszen 11 filmje volt erre. Ez alkalommal a halálozások számát figyelembe véve rangsoroltuk a Halloween filmeket!

John Carpenter nem régiben egy interjúban elárulta, hogy a Gyilkos Halloween valóban elég gyilkos lesz és rengeteg áldozata lesz majd a sztorinak. Ennek okán érdemes végigszaladni az eddigi 11 filmen és górcső alá venni, hogy az egyes epizódokban hányan lelték halálukat. Ezeket a gyilkosságokat javarészt Myers hajtotta végre, de azért volt, hogy mások is beszálltak a buliba! Akár Laurie Strode is!

Jöjjön tehát a Halloween franchise és keressük meg a leghalálosabb felvonást!

11. Halloween (1978) – 6 halál

Talán nem lepődünk meg azon, hogy a legkevesebb haláleset az első Halloween filmben történt. A Sikoly óta kifejezetten tisztában vagyunk vele, hogy a horror folytatásoknak ezen a téren mindig überelniük kell az első filmet. Az első Halloween filmben ebbe a hat gyilkosságba egy szegény kutyus kálváriáját is beleszámoltuk. A John Carpenter rendezte Halloween persze nem is azzal próbált minket lenyűgözni, hogy hullottak a statiszták és a színészek, mint a legyek. Inkább a hangulata és feszültség volt az, ami miatt a mai napig imádjuk ezt a filmet.

10. Halloween H20 (1998) – 7 halál

Az 1998-ban bemutatott Halloween H20 – 20 évvel később tulajdonképpen az első két film folytatása volt és javarészt figyelmen kívül hagyta a 4., 5. és 6. rész történéseit – illetve nyilván a kakukktojásnak számító Boszorkányos időszak sztoriját sem feltétlen vette figyelembe. Laurie itt már felnőtt nő volt, mellette pedig olyan színészek kaptak szerepet a filmben mint Josh Hartnett, Michelle Williams vagy a fiatal Joseph Gordon-Levitt. A végeredmény vegyes kritikákat kapott, bár Jamie Lee Curtis játékát mindenki méltatta. A film utolsó gyilkossága az ő nevéhez fűzödött, végzett Michael Myers-el. Persze mint tudjuk nem örökre.

9. Halloween II. (1981) – 10 halál

Ahogy említettük a horror folytatásoknak több gyilkosságokat kell tartalmazniuk, mint az első filmnek. Nos, a második Halloween követte a szabályt, négy halálesettel ugrotta meg a korábbi felvonást. Ráadásul ezek a gyilkosságokat talán durvábbak is voltak, mint az első részben. Már nem csak a konyhakés került elő, hanem a forró víz és egy fecskendő is. Ráadásul Michael a végén tűzhalált halt – pontosabban felgyulladt, hiszen tudjuk, hogy azért megölni nem sikerült.

8. Halloween: Feltámadás (2002) – 10 halál

Ha a franchise legrosszabbul sikerült részét keresnénk, akkor most hangosan felkiálthatnánk – A Halloween: Feltámadás ugyanis sajnos tényleg rossz volt. Ráadásul szegény Laurie Strode is rosszul járt benne. Igaz ez nézőpont kérdése, hiszen legalább csak rövid ideig kellett szerepet vállalni a filmben. Tulajdonképpen 10 ölést láthatunk a filmben, de akár 11-et is említhetnénk, hiszen a zárásnál a Myers-t boncoló nő jó eséllyel a halálát leli, még ha ezt már nem is mutatják meg nekünk.

7. Halloween 6 – Az átok beteljesül (1995) – 17 halál

Paul Rudd azaz a Hangya volt a hatodik Halloween film egyik főszereplője. Ez a történet egy kicsit kusza volt, nem féltétlen egy jól sikerült történet, viszont hullából itt sem volt hiány. Különösen érdemes megemlíteni, hogy ez volt Dr. Loomis vagyis Donald Pleasence utolsó Halloween filmje. A karaktere az életét is vesztette ebben a filmben.

6. Halloween (2018) – 17 halál

Talán egy kicsit kételkedtünk, amikor a Blumhouse bejelentette, hogy új Halloween filmet készítenek, ami tulajdonképpen az első felvonás közvetlen folytatása lesz, nyilván sok-sok év elteltével. A végeredmény viszont piszkosul működött és zseniális lendületet adott a franchise-nak. Olyannyira, hogy mint tudjuk még két folytatás biztosan készül. Laurie Strode is visszatért és Jamie Lee Curtis semmit sem vesztett tökösségéből, sőt kifejezetten izgalmas karaktere volt a filmnek. Az eredeti alkotást pedig több mint 10 gyilkossággal fejelte meg.

5. Halloween II (2009) – 19 halál

Rob Zombie két Halloween filmje abszolút megosztónak számít. Az általa elképzelt remake tényleg más volt, mint amit Carpenterék anno megálmodtak. Persze Zombie nem hazudtolta meg magát és durva gore mozit rendezett. Ez igaz volt a második részre is, ahol ugyan kevesebb ilyen eset történt, mint a 2007-es első felvonásban. A története viszont meglehetősen kusza volt, Sheri Moon Zombie szerepeltetésére pedig talán semmi szükség nem volt. Persze ő nem a mi nejünk…

4. Halloween 4. (1988) – 19 halál

A Halloween 3. része után a készítők rájöttek, hogy a sztori Myers karakterétől működik igazán, így aztán a 4. felvonásra kedvenc maszkos gyilkosunk visszatért. Jamie Lee Curtis mondjuk nem vállalt szerepet ebben a filmben, ám a Halloween 4 ennek ellenére sem volt rossz. A fiatal Danielle Harris karrierjének amúgy is komoly lökést adott ez a horror, amiben több volt a vérengzés, mint korábban bármikor – ráadásul Myers egy csomó új gyilkolást mutatott be, olyan jeleneteket, amelyeket korábban nem láthattunk tőle.

3. Halloween 5. (1989) – 20 halál

A negyedik részhez képest az ötödik eggyel emelte a gyilkosságok számát és egy évvel később készült. Véletlen volna? Aligha. Igaz lehetne ez 21 is, hiszen úgy tűnik, hogy Dr. Loomis is meghal, viszont tudjuk, hogy ő Az átok beteljesül című felvonásban visszatér, így őt hirtelen nem is számolnánk ide.

2. Halloween (2007) – 20 halál

Rob Zombie érdekesen sikerült Halloween feldolgozással állt elő. Nem meglepő módon sokkal véresebb és erőszakosabb filmet álmodott meg, mint amilyet korábban láthattunk. Ráadásul Myers gyerekkorát is megismerhetjük. Az említett 20 gyilkosságból egyébként öt még azokban az időkben történik. Amúgy lehet szapulni ezt a Halloween filmet, de kétségtelen, hogy Zombie munkásságának legjövedelmezőbb darabja volt. Persze nyilván a film címe eladta önmagát.

1. Halloween 3: Boszorkányos időszak (1982) – 22 halál

A Halloween 3. része egy érdekes állatorvosi ló. Tulajdonképpen önálló filmnek készült,  nem került elő Michael Myers, hanem átalakítottak és mondhatni antológiává kívánta alakítani a jól ismert márkanevet. Az a helyzet, hogy a rajongók ezt már 1982-ben sem díjazták. Myers addigra már popkulturális karakter lett, aki mindenkinek nagyon hiányzott a filmből. Ha más volna a címe jó eséllyel jobb értékeléseket kap, mert nem feltétlen rossz film, csupán nem az, amire talán a címet olvasva az ember számít. Egy gonosz maszkokat gyártó társaság kapja a főszerepet, egy rahedli csatlóssal, ez pedig adja is , hogy az ölések és halálesetek száma az egekbe szökjön. Ebben nincs is nagy meglepetés – ráadásul az egyik jelenetben megtörténik, hogy rögvest 10 karakter is az életét veszti, így nem is nehéz a leghalálosabb Halloween filmnek lenni!