Nem rég jött a hír, hogy végre tévésorozat készülhet a The Last of Us című zombis játékból. A szériát a Csernobil sorozatot is jegyző Craig Mazin készíti, aki azt ígéri, hogy nem fogják szétverni azt, amit a sorozat felépített.

Tulajdonképpen nem is nagyon volt kérdés, hogy előbb vagy utóbb de sorozat vagy filmes feldolgozás készülhetett a The Last of Us-ból. Alapvetően is egy filmszerű játékról van szó és mindvégig adta magát, hogy ebből bizony kelleni fog egy élőszereplős feldolgozás is. Nem olyan régen pedig kiderült, hogy mindez az HBO-n valósulhat meg. A készítők között természetesen a játék atyja, Neil Druckmann is ott lesz, valamint a fejlesztésen Craig Mazin és Johan Renck is ügyködnek, akiknek a nagysikerű Csernobil sorozatot köszönhetjük.

Nos, a BBC Radio 5 vendége nem olyan régen pont Craig Mazin volt, akivel alapvetően a Csernobil sorozatról beszélgettek, de nyilván a jövőbeli projektek is szóba kerültek és így például a The Last of Us is előkerült.

Mazin elmondta, hogy neki nagyon is szívügye, hogy egy tökéletes sorozatot hozzanak össze, egy álomprojekt számára a The Last of Us, hiszen nagy rajongója az első résznek és a nem rég megjelent folytatással is szimpatizál.

Kiemelte, hogy alapvetően nincs is szó arról, hogy idegen kezekbe kerül a projekt, hiszen pont ezért dolgozik Neil Druckmann is a sztorin. Elmondta, hogy jó eséllyel a játékhoz képest azért lesznek szükségszerű változások, de alapvetően nem kell attól tartani, hogy szétbarmolják a játékok amúgy egészen zseniális történetét.

Nyilván a rajongókban azért erősen ott van a félsz, hiszen talán egy kezünkön meg tudnánk számolni, hogy eddig hány igazán jól sikerült játékadaptációt kaptunk.

Ami viszont biztos, hogy a The Last of Us kapcsán egyelőre biztatóak a hírek, persze erősen reméljük, hogy a végeredmény is az lesz.