A változatosság és a kenguruk kedvéért ezúttal egy ausztrál horror-thriller következik, ami ráadásul nem is rossz. Őszinte leszek: kétkedve ültem neki a filmnek, bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a címén kívül semmit se tudtam róla. Még egy árva előzetest se néztem, gondoltam legyen meglepetés.

Túl sok jót mindenesetre nem vártam. Aztán teltek a percek és hamar rájöttem, hogy egy dokumentumfilm jellegű horrorral van dolgom. Olyan volt, mintha a Discovery-t nézném, a kétkedés nőni kezdett. Aztán úgy döntöttem beletörődök és már csak azért is végignézem. És láss csodát. Az alagút jó. Nem az az nagyon pörgős és minden percben rohanós, lődözős, agy fröccsen bélre, bél fröccsen agyra horror-orgia. Hanem egy olyan darab, ami megpróbál ránk ijeszteni a sötétben lappangós, gyilkolós kis rémséggel a főszerepben.

Történetünk szerint ugye van Sydney, ami egy város Ausztráliában, még hozzá nagy, de valami gond van az ivóvízzel. A kormány, amolyan jó fej módon próbál megoldást keresni a problémára, ami úgy tűnik a Sydney alatt húzódó csatornarendszer és a hatalmas, mesterséges és über-fasza víztározó lehet. Ám aztán hirtelen kiderül, hogy mégse és hogy miért nem? Mert nem! A kormány nem akar válaszolni vagy ha mégis akkor tagad, de még azt is tagadja, hogy tagad (láttunk már ilyet, mi?:). Ám de hőseink a rakoncátlan és aj-de-nagyon oknyomozó riporterek úgy döntenek, hogy na majd jól a végére járnak ennek a kis rejtélynek.

Kamerát fognak hát és elkezdenek oknyomozni izibe. Hamar találnak is egy hajléktalant, aki mesél nekik a csatornáról, hiszen ott élt. Az interjú folyamán viszont idegállapotba kerül és ez már több a soknál, hisz ez nyíltan bizonyítja, hogy valami igazán rejtélyes dolog történik a felszín alatt.

Bátor kis cserkészeink úgy döntenek hát, hogy kamerákkal és szőrös mikrofonnal a kezünkben alá szállnak és lebuktatják a kormányt és szolgálják a közt.

Mindezt egyébként úgy tálalják nekünk, hogy hol az elkészült felvételekkel operálnak, hol pedig a résztvevők közül kettő mesél az élményekről, az érzésekről – utólag felvett monológokban. Ebben mondjuk talán annyi a rossz, hogy máris tudjuk ki térnek vissza, és kik nem, erről a fantasztikus kis utazásról.

Természetesen mondani se kell, hogy a föld alatt aztán tényleg találnak valamit, valami olyasmit, amitől még Fekete Laci is bokán fosná magát. Mi pedig mindezt az operatőr és egy másik éjjellátó kamera szemszögén figyelhetjük meg. Illetve néha térfigyelő eszközök által, bár ez nyilván az utcai részeknél jellemző.

A koncepció egész korrekt. Ami mondjuk nem volt olyan jó, hogy főcím az van, így az elején picit megtörik a varázs. De ez nem olyan vészes. Aztán ugye az ilyen filmek átka a kamera rángatózás és hogy a főrossz se látszik úgy igazán. Viszont éljen a rejtélyesség és a low-budget.

A rendező székben Carlo Ledesma csücsült, akinek ez volt az első hosszabb filmje. Talán nem is az utolsó. A forgatókönyvet pedig szintén két első filmes író vetette papírra, Julian Harvey és Enzo Tedeschi.

A főbb szereplők közül pedig érdemes megemlíteni a nénit, Bel Deliát, akinek ez volt az első főszerepe, és mondjuk nem is alakított különösebben nagyot, de biztos olcsó pénzért vállalta. A ropogós nevű Andy Rodoreda is részt vett a produkcióban, ő eddig leginkább sorozatokban szerepelt. Említést érdemel Steve Davis is, aki igazából egy operatőr és a filmben is az, meg szereplő is. Ő már majdnem gömb, olyan sok oldalú, juthatunk a helyes következtetésre. Végül pedig Luke Arnold nevét is leírom, mert könnyű kiejteni, neki pont készül egy filmje, amiben főszerepel, a Murder in the Dark, úgy mellesleg.

Végére is értünk a fontos dolgoknak és amolyan nem túl frappáns zárásként annyit tudnék írni, hogy egyszeri megnézésre mindenképpen ajánlom Az alagút című filmet. Nem rossz darab, illetve mindenképpen mellette szól az is, hogy végre nem egy amerikai film.

7/10

https://www.youtube.com/watch?v=8of6VqRpjgI