Nem könnyű dolog, ha az embernek az első filmajánlóját, kritikáját kell megírnia egy profi, speciális célközönséget megszólító blogon. Ugyanakkor nem térhettem ki a feladat elől, így kifejezetten hálás lehetek, hogy az egyik kedvenc horrorfilmemről írhatok, amely nem más, mint az Ismeretlen hívás.

A film alaptémája egyszerű: Jillnek pénzre van szüksége, hogy a szakítás során felhalmozott telefonszámláját ki tudja fizetni. Ennek érdekében bébiszitternek áll, és egy mindentől távol eső, hipermodern villában kap lehetőséget, hogy rendben szedje magát anyagilag. A szülők elmennek egy kis esti szórakozásra és a lányra hagyják két gyermeküket. Jill nyugalmát azonban telefonhívások zavarják meg. És innen indul a macska-egér harc, ahol hősünknek egy arctalan idegennel kell felvennie a harcot, aki meg akarja ölni őt és a rá bízott gyerekeket is.

A fiatal hősnőt Camilla Belle játssza, aki azon kívül, hogy csinos és elragadó, olyan filmekben játszott korábban, mint a gyenge Steven Segal-féle Hazafi és a talán még gyengébbre sikeredett I.e. 10000. A tehetségére ennek ellenére azonban nem lehet panasz, kiválóan játssza a megrettent gimnazista szerepét. Tulajdonképpen az egész filmet ő viszi el, hiszen a többi szereplőt csak rövid ideig láthatjuk. Jill barátnője, Tiffany kap még hosszabb szerepet, akit Katie Cassidy alakít. Őt főleg sorozatokból ismerhetjük, mint például a Harper-sziget, Melrose Place, de a közönség kedvenc Elrabolva című filmben is felbukkant.

A mozit Simon West rendezte, akinek első kikacsintása volt ebben a műfajban. A Tomb Raider első részét és a Con Airt is ő jegyzi, nem nehéz kitalálni, hogy az ő „szakterülete” elsősorban az akciófilmek voltak korábban.

Úgy gondolom, hogy a rendező kiválóan nyúlt hozzá ehhez a témához. A feszültséget kiválóan adagolja már a kezdetekben is, nem lehet a néző egy másodpercre sem biztonságban. Szinte minden lehetőséget megragad, hogy ijesztgessen minket. Ezt akkor is megteszi, amikor az ismeretlen hívó még „messze” van a háztól. A hangulatkeltés egészen egyedi, minden a helyén van, és mindent kihasznált a rendező, ami egy óriási villában adódhat.

A direktor mellett dicséretet érdemel még James Dooley, aki a film zenéjéért felelős. Kettejük tökéletes munkájának gyümölcse ez az igen korrekt thriller. Mert ez inkább thriller, mint horrorfilm, bár ez igen szubjektív, mindig a néző ingerküszöbétől függ, hogy minek gondolja.

Amiért ez a mozi kifejezetten tetszik és a kedvenceim között van, az a kiváló hangulat/feszültség mellett az, hogy a főgonoszt játszó Tommy Flanagant szinte alig látjuk a film során. Ott lakozik a borzalom a film minden másodpercében, mégsem látható, tapintható, és így talán még félelmetesebb. Nem egy bugyuta hajkurászós filmről van szó, hanem intelligens alkotásról, amely méltán kerülhet kedvenc ijesztgetős filmjeink „képzeletbeli” polcára.

Szerintem: 9/10