A Blumhouse úgy tűnik szeretné tovább fűzni Jessica Rothe slasher filmjét. Jason Blum állítólag személyesen dolgozik a Boldog halálnapot! 3. részén.

A Blumhouse háza táján továbbra is ezer fokon ég a munka, számos projekt van készülőben, akár olyanok, amelyekig hetek-hónapok vannak hátra a premierig. Akár olyanok, amelyek az elkövetkezendő években jöhetnek össze. Nos, ez utóbbi projektek közé tartozik a Boldog halálnapot! 3. része. Jason Blum ugyanis mindenképpen szeretné, ha trilógia lenne a sztoriból.

A Yahoo Entertainmentnek ő maga nyilatkozta, hogy nagyon sokat melózik azon, hogy a Boldog halálnapot! 3. része tényleg összejöhessen. Persze hozzátette, hogy hivatalos információkkal még nem tud szolgálni, ugyanakkor saját maga is rajta van az ügyön. Az mondjuk nem derült ki, hogy a számos futó és tervezett projekt közül ez miért számít különösen a stúdió tulajdonos szeme fényének.

Az első filmet még 2017-ben mutatták be, ráadásul egészen nagyot robbantott, hiszen az 5 milliós költségvetésű alkotás 125 milliót hozott a konyhára. A folytatás pedig 9 millióba „fáj” a stúdiónak és 64 millió dollárt termelt. Persze ez is bőven plusz, de nyilván nem az a fajta, ami rögvest újabb felvonásért kiált.

Jason Blum viszont úgy tűnik, hogy eléggé céltudatos és elszánt a Boldog halálnapot! 3. részével kapcsolatban.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét