Október elején újabb Clive Barker film debütált a Hulu-n. A Books of Blood alapvetően egészen kellemes meglepetés volt és a készítők bíznak benne, hogy lesz lehetőségük a folytatásra.

Az igazság az, hogy amikor formálódni kezdett az új Books of Blood történet a Hulu-n, akkor úgy tűnt, hogy egy sorozat készülhet belőle. Végül azonban egy horror antológia lett a végeredmény, egy egész estés film, három sztorival a horrorszerző Clive Barker ötlete nyomán. A végeredmény taglalásába most nem mennénk bele, a véleményünket ide kattintva elolvashatod.

Viszont Brannon Braga rendezővel a Bloody Disgusting készített egy egészen hosszú interjút, ahol többek között az egyes történetekről is faggatták a direktort, de természetesen a folytatás is szóba került.

Braga az interjúban elárulta, hogy részükről nem titkolt cél, hogy legyenek újabb részek – ez mondjuk a befejezés fényében sem meglepetés. Sőt úgy fogalmazott, hogy egy második, harmadik, de akár ötödik részt is szívesen elkészítene, Clive Barker történetei amúgy is adottak és nyilván újabb sztorikra is lehet számítani. Braga hozzátette, hogy akár azt is el tudná képzelni, hogy egyfajta Halloween környéki hagyomány legyen, hogy az időszak közeledtével egy újabb Books of Blood film is megjelenik. Kiemelte, hogy ehhez persze az kell, hogy a nézők reakció jók legyenek. Elmondta, hogy egyelőre nem tudja a stúdió álláspontját, ráadásul korábban nem is dolgozott még streaming szolgáltatóval, viszont azt tudja, hogy az Apple TV-n, a tengerentúlon az öt legnézettebb produkció között szerepelt a Books of Blood. Azt viszont nem tudja, hogy ez elég lesz-e ahhoz, hogy a szolgáltató folytatást kérjen.

Alapvetően azért valóban bőven volna ebben potenciál, így bízzunk benne, hogy a Hulu is szeretne még legalább egy felvonást.