Clive Barker történetei mindig kellemes szórakozásnak ígérkeznek. Most a Hulu jó voltából A vér könyvei mutatkozhatott be újra, három bőralámászó történetet elmesélve.

Clive Barker nevét hallva/olvasva talán már rögvest átjár a borzongás. Nem véletlen, a szerzőhöz ugyanis remek könyvek és alapvetően jól sikerült filmek fűződnek. Akár a Kampókéz sztorit vagy a Hellraisert is említhetnénk – ráadásul egyikből és másikból is jönnek a feldolgozások, sőt mint nem rég kiderült Az éjszakai szülöttei is sorozat formában elevenedhet meg.

Persze ennek ellenére Barker nem olyan termékeny szerző mint Stephen King, sem könyves, sem filmes fronton. A vér könyvei 2009-ben már kapott egy közepes sikerült feldolgozást. Néhány éve pedig úgy tűnt, hogy a Hulunak köszönhetően egy antológia sorozat készülhet, amely szintén Barker azonos című könyvét veszi alapul. Időközben viszont úgy formálódtak a dolgok, hogy nem sorozat, hanem egy bő másfélórás film lett a végeredmény, ami ettől függetlenül megőrizte az antológia jelleget és három történetet mesél el, három ember durva megpróbáltatásait.

A történetek mindazonáltal lazán kapcsolódnak egymáshoz. Egy Bennett nevű fickót ismerhetünk meg először, aki egy felettébb értékes könyvet szeretne megkaparintani, de miután ezt meg tudjuk, az ő sztoriját hanyagoljuk is, rögvest Jennát ismerhetjük meg. A lány mizofóniában szenved, rettentően érzékeny a hangokra, főleg a rágcsálásra, szürcsölésre, már-már beleörül mindebbe. Nem meglepő, hogy a családja beutalná őt valahova, ám a lány meglép otthonról és egy különös panzióba téved, ahol az ott élő pár nem biztos, hogy az, akinek tűnik.

Jenna sztoriját Mary és Simon kalandja követi – a váltás gyors és azt érezhetjük, hogy nem kaptunk tökéletes lezárást, még jó, hogy a későbbiekben visszatérnek a történethez, ami a Books of Blood legérdekesebb és fordulatosabb része. Mary és Simon története talán már kevésbé izgalmas, ám mégis fontos része a sztorinak, szellemekről, egy becsapott nőről és az édes bosszúról. Ezt követően pedig Bennett és a könyv története is folytatódik, keresztezve a szálakat Jenne és a Mary-Simon duó sztorijával.

A rendezést Brannon Braga vezényelte, aki íróként a Star Trek világában alkotott sokat, de dolgozott 24-en vagy a Mission: Impossible 2. részén is. Rendezőként viszont kevesebb  munkája volt, ami kicsit talán érződik is a Books of Blood-on. A történetmesélés egy picit kusza és csapongó. Persze nem követhetetlen, hiszen nem bonyolult a sztori, Braga mesélési módszere viszont nem biztos, hogy nyerő. Jenna története összességében egészen erős és érdekes, önállóan is megállná a helyét rövidebb kalandként, a másik két sztori viszont időben ugyan rövidebb, de mégis kevésbé izgalmas.

A filmet Clive Barker is dolgozott producerként, viszont a nyakunkat tehetjük rá, hogy összességében nem 100%-ban az ő elképzelései valósultak meg. A Books of Blood ugyanis hátborzongató és jó karaktereket mozgat – az atmoszféra is remek, de egy Barker horrorhoz képest nagyon óvatos. Kevés a gore és az igazán durva jelenet, amire talán számítanánk. Ez persze nem biztos, hogy baj, inkább csak nem a várakozások szerint alakulnak a dolgok. Braga inkább a karakterekre összpontosít, ami Jenna esetében jól működik és talán Mary és Simon története sem rossz, Bennett sztorija viszont ezekhez képest elég kidolgozatlan és összecsapott.

A színészek munkáját viszont nem érheti panasz. Mindenki korrekt módon teszi a dolgát, a prímet pedig talán Britt Robertson viszi, de ebben tényleg benne van az is, hogy ő az a karakter, akivel igazán foglalkoztak.

A Books of Blood alapvetően nem rossz film – ebben a halloweeni időszakban talán amúgy is vágyik a horror kedvelő közönség valami újdonságra. A 2020-as év pedig egyébként is meglehetősen óvatos a filmes és a horror filmes felhozatalt illetően is.

A végeredmény talán nem lesz a kedvenc horror antológiának, az igazi vagányokat nem tudja beelőzni, talán a közelükbe sem ér igazán. Ám egyszeri nézésre bőven alkalmas és korrekt iparos munka. Talán ha egy picit jobban a Barkertől megszokott durvulást hozná, akkor még emlékezetesebb darab lehetne.

6/10