Mit szólnál egy kazah-bolgár akció horrorhoz Danny Trejo főszereplésével, amelyben disznófejű emberi mutánsok embereket tenyésztenek fogyasztásra. Igen, a Bullets of Justice ennyire elborult lesz!

Valeri Milev rendező ismét akcióban, az úriember, akinek korábbról a Code Red és a Re-Kill című filmeket köszönhetjük, sőt a Wrong Turn széria talán kevésbé népszerű, hatodik részét is ő dirigálta. Legújabb agymenése, a Bullets of Justice pedig októberben lesz elérhető a tengerentúlon, így aztán időszerű volt, hogy előzetes kapjon.

Elképesztő gyógyszer szétgurulásra kell számítani!

A sztori ugyanis a harmadik világháború után játszódik, nem egy mókás időszakban. Ugyanis a tengerentúlon egy szuperfajt akartak létrehozni, ám a malacpofájú lények közben a tápláléklánc csúcsára kerültek és ma már ők tenyésztik az embereket, hogy aztán legyen mit enniük.

Szerencsére azonban az emberiségnek még nem áldozott le teljesen az ideje. Egy hős figura ugyanis megpróbál leszámolni az ellenséggel és elpusztítani mindent!

A főbb szerepekben Timur Turisbekov, Doroteja Toleva, Yana Marinova és Dessy Slavova látható na és persze Danny Trejo is, akinek a játékideje azért erősen kérdéses, de valamennyit biztos láthatjuk őt, az előzetesben is felbukkan.

Zs-kategóriás akció horrort keresel? Ne keresd tovább, megtaláld!

Bullets of Justice előzetes: