Ez az! Gale Weathers nélkül azért nem lett volna ugyanaz az újabb Sikoly film!

Amikor korábban bejelentették, hogy újabb Sikoly filmet készítenek, akkor még meglehetősen képlékeny volt a dolog. Nem igazán lehetett tudni, hogy folytatást kapunk vagy egy újra gondolt változatot. Inkább utóbbira lehetett tippelni, ám nem is olyan régen Neve Campbell kavarta meg az álló vizet. Először úgy fogalmazott, hogy megkeresték őt a Sikoly film kapcsán egy szereppel, majd pár nappal később kiderült, hogy természetesen Sidney bőrébe bújva térhet vissza, ezzel pedig eldőlt, hogy folytatást kapunk.

Ezt követte David Arquette bejelentése, aki jelezte, hogy természetesen ő sem marad ki a buliból és visszatér Woodsboróba!

A napokban pedig a Variety is lehozta és a Paramount Pictures meg is erősítette, hogy Gale Weathers azaz Courtney Cox is visszatér a fedélzetre!

Ezzel pedig mondhatni teljes a csapat. Persze Wes Craven nagyon hiányozni fog a produkció éléről, ám az új rendező páros, az Aki bújt című filmet jegyző Matthew Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett úgy fogalmaztak, hogy a legnagyobb tisztelettel nyúlnak a Sikoly-filmhez és egy méltó folytatást fognak összehozni.

Az egyelőre kérdés, hogy Kevin Williamson besegít-e a forgatókönyv elkészítésébe. Egyelőre úgy szólnak a hírek, hogy a szkriptet James Vanderbilt és Guy Busick készíti, ám reméljük tanácsaival Williamson is besegíthet a csapatnak.