Christopher Landon újabb horror forgatott a Blumhouse-nak. Ez alkalommal egy testcserés agymenésre kell számítani, Vince Vaughn főszereplésével.

Befutott a Freaky című horror-vígjáték első előzetese, erre a filmre pedig tényleg érdemes lehet odafigyelni. Több okból is.

Egyrészt a Blumhouse egy új horrorjáról van szó, másrészt pedig a rendezést az a Christopher Landon vezényelte, aki a Boldog halálnapot című filmeket is összehozta, azok pedig valljuk be egészen kellemes szórakozást jelentettek. Az alapfelállás most is hasonló, egy erősen humorosnak szánt horrort kapunk, ráadásul a főszerepben Vince Vaughn parádézik.

A sztori szerint főhősünk egy Millie nevű csajszi, akit Kathryn Newton alakít. Millie amolyan szürke kisegér, akinek nincs sok barátja, a fiúk pedig tulajdonképpen messziről kerülik, de tetézzük? Millie az, aki az iskolai sportcsapat kabalájának jelmezébe bújik és ahogy ő fogalmaz, tipikusan az a csaj, aki elsőként halna meg egy horror filmben. Erre pedig nem is kell sokat várni, ugyanis feltűnik a színen egy gyilkos (Vince Vaughn), aki rátámad a lányra. Meglepetésre azonban Milli nem hal meg, hanem testet cserél a férfival, így a gyilkos fickó lesz Millie, a lány pedig a gyilkos bőrébe bújva ébred. Természetesen a célja az, hogy megállítsa ellenfelét, mielőtt túl késő lenne. Azonban a gyilkos Millie testébe bújva is elég nagyarányban tudja szedni áldozatait.

A Freaky a tengerentúlon november 13-án, pénteken debütálhat, hazai premierről egyelőre nincs hír, de reméljük nem marad ki nálunk sem ez a film, állatinak ígérkezik.

Freaky előzetes: