Egy 2018-as dél-koreai horrorfilmből készülhet angol nyelvű remake. A tengerentúlon a Gon-ji-am című kézi kamerás horrort újráznák!

Beom-sik Jeong rendezésében, még 2018-ban mutatták be a Gon-ji-am című horrort, amelyben egy csapat szellemvadász kalandját követhetjük nyomon. A történet szerint egy pár fős stábról van szó, akik websorozatot készítenek és élőben közvetítik, ahogy egy régóta elhagyatott elmegyógyintézetbe teszik be a lábukat. Természetesen a kaland egészen hátborzongató lesz és olyan erők szabadulnak el, amelyek nem kímélnek senkit és semmit.

Fogadjunk, hogy most azon agyalsz, hogy a Grave Encounters köbö pont ugyanezt tudta. Ez igaz is, ráadásul a kivitelezést tekintve ott is a kézikamerás megoldás dukált. Ezért is furcsa a hír, amit a THR lengetett be, hogy Beom-sik Jeong sztorijából angol nyelvű horrort forgatnak.

A film amúgy a tengerentúlon nem rég került be az Amazon Prime kínálatába, de ez nyilván semmit sem jelent, köztudott, hogy az amerikaiak szeretik megcsinálni a filmeket saját színészeikkel.

Sokkal többet egyelőre nem tudni, de mutatjuk az eredeti film előzetesét, ami azért nem tűnik rossznak, csak éppen eredetinek és újszerűnek nem nevezhetjük: